Alkotmányellenesen kérte fel az államfő Ludovic Orbant kormányalakításra


-A A+

FRISSÍTVE -  Elmaradt a második Orban-kabinet beiktatásáról szóló, hétfő délutánra tervezett szavazás, mert a parlament kvórumhiány miatt határozatképtelen volt. Ám az alkotmánybíróság még a képviselőház és a szenátus együttes ülése előtt közölte: alkotmányellenes volt az államfőnek az a döntése, hogy ismét a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét kérte fel kormányalakításra. 

A taláros testület hétfőn megállapította: Klaus Johannis alkotmányos konfliktusba került a parlamenttel, amikor ismét a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnöknek adott kormányalakítási megbízást. A bírák érvelése szerint a miniszterelnök-jelölt nevesítésének azzal a céllal kell történnie, hogy létrejöjjön a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség.

Alkotmánybírósági források a g4media.ro portálnak azt nyilatkozták: önmagában az nem ütközik az alaptörvénybe, hogy az államfő másodszor is Ludovic Orbant kérte fel kormányalakításra. Jelölésével az a gond, hogy a PNL elnöke nem tud maga köré parlamenti többséget gyűjteni. Az alkotmánybíróság a hétfői döntésével arra kötelezte Klaus Johannist, hogy egy olyan személyt nevesítsen miniszterelnök-jelöltnek, aki képes parlamenti többséget felmutatni. Az elnöki hivatal közölte: az államfő hétfőn 18 órakor sajtónyilatkozatban reagál a taláros testület döntésére.

A PSD nem alakít kormányt

„Örülök, hogy működik a demokrácia ebben az országban – kommentálta hétfőn Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke az alkotmánybíróság döntését. A politikus határozott nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a PSD-nek szándékában áll-e egy új parlamenti többséggel kormányt alakítani.

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök bejelentette: Titus Corlăţean szenátusi elnökkel együtt tudomásul vette, hogy a kormány beiktatásáról dönteni hivatott parlamenti ülésen nem volt meg a kvórum, emiatt az ülés berekesztéséről döntött, de csak azt követően, hogy Ludovic Orban ügyvivő kormányfővel is beszélt.

„Beszéltem a kijelölt, vagy ügyvivő, újabban alkotmányellenes miniszterelnökkel, tudomásul vettük a kvórumhiányt és megvitattuk, hogy eljárásilag folytatható-e a vita. Közösen megállapítottuk, hogy nem. Az ülést azonban meg kellett tartani” – nyilatkozta Ciolacu a parlamentben, miután kvórumhiány miatt berekesztette a második Orban-kormány beiktatásáról dönteni hivatott ülést.

Ciolacu elmondta, hogy miután az Orban-kormányt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, beszélt Victor Pontával, a Pro Románia párt elnökével, hogy közösen Raed Arafatot, a katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkárt jelöljék a miniszterelnöki tisztségre, de Arafat nem fogadta el a felkérést. Hozzátette: „nem hiszi”, hogy ezúttal kormányfőjelöltet fog javasolni az államfőnek a PSD, mert az általa ideiglenesen vezetett párt jelenleg kisebbségben van a parlamentben.

Orban: az alkotmánybíróság a PSD-nek kedvez

Az alkotmánybíróság hétfői döntése a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) kedvez - jelentette ki Ludovic Orban kijelölt kormányfő.  "Egyetlen olyan előírás sincs az alkotmányban, amely megakadályozná Románia elnökét, hogy olyan kormányfőjelöltet nevesítsen, mint amilyen én vagyok. Egy jó ideje azonban majdnem minden alkotmányos természetű jogi konfliktussal vagy az alkotmánybírósághoz benyújtott panasszal kapcsolatban a PSD javára döntött a taláros testület, akár a PSD-frakciók, akár a két házelnök nyújtott be panaszt, így volt ez Dragnea alsóházi elnöksége idején, és így van most is. (...) Személy szerint nem tudom felfogni, milyen alkotmányos előíráson alapszik ez a döntés" - magyarázta Orban.

A kijelölt kormányfő szerint az alkotmánybíróság ellentmond saját korábbi döntésének, ugyanakkor a taláros testület keddi határozata - véli - kihat Románia elnökének alkotmányos hatáskörére. Orban úgy véli, hogy a kormány beiktatásáról dönteni hivatott parlamenti ülésnek le kellett volna zajlania, az alkotmánybírósági döntés "egyszerű közlése" nem kellett volna befolyásolja ezt.

"Ma (hétfő - szerk. megj.) a PSD valamennyi törvényhozója ellógta az ülést, megszegve ezzel a házszabályban előírt azon kötelezettségüket, hogy jelen legyenek a munkahelyükön. A PSD egész egyszerűen bojkottálta az ülést, és szerintem ez a bojkott nem véletlen" - tette hozzá.

Orban szerint van esély az előre hozott választások kiírására. Hozzátette, az államelnöknek kell döntenie a kormányfő kinevezéséről. "A PNL kormányfőjavaslata ismert (...) A PNL vezezősége minden helyzetre készen áll" - mutatott rá Orban, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy megpróbál kialakítani egy parlamenti többséget, azt azonban nem mondta el, hogy milyen céllal. 

Ponta: Az államfő sürgősen jelöljön ki egy kormányfőt

Sürgősen szükség van egy olyan kormányra, amely az országban uralkodó helyzettel foglalkozik, Klaus Johannis államfőnek javasolnia kell egy új kormányfőt, jelentette ki Victor Ponta, a Pro Románia elnöke.

„Johannis államelnök úrnak sürgősen – ma, holnap, ezen a héten – javaslatot kell tennie egy új kormányra, kormányfőre, miniszterekre, akik az országban uralkodó helyzettel foglalkoznak” – mondta Ponta. Hangsúlyozta, szükség van egy kormányra, amely sürgősségi rendeleteket hoz, pénzt utal ki speciális programokra, gyors intézkedéseket hoz a koronavírussal és az ebből adódó gazdasági problémákkal kapcsolatban. Ponta véleménye szerint Ludovic Orbannak le kellene tennie a mandátumát.

Arra a kérdésre, hogy szerinte kit kellene kormányfőnek kinevezni, Ponta azt mondta, hogy az egyre közeledő koronavírus-veszélyre való tekintettel például Raed Arafatot a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának vezetőjét, aki amellett, hogy megfelelő felkészültséggel és tapasztalattal rendelkezik, a lakosság bizalmát is élvezi. Egy másik kérdésre válaszolva Ponta rámutatott, hogy egyetértene egy nemzeti egységkormány beiktatásával.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X