Az alkotmány reformját sürgeti Dacian Cioloş


-A A+

Románia céltalanul sodródik, és úgy tűik, a politikusoknak nincsenek megoldásaik a válságból való kilábalásra – vélte Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő, a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártjának (PLUS) elnöke.

Csütörtöki Facebook-bejegyzésében Cioloş azt írja, a miniszterelnök-jelölés és az előre hozott választások „komoly dolgok", amelyeket egyetlen párt sem kezelhet „bohóckodásként". „Számunkra az előre hozott választások továbbra is prioritást képeznek. Régóta mondjuk, és megoldásokat is javasoltunk. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, felelősségteljes hozzáállásra és előkészítésre van szükség a teljes politikai osztály részéről" – fogalmazott.

Meglátása szerint az országnak mélyreható alkotmányreformra van szüksége, amelynek során tisztázni kell az egyes állami szereplők pontos feladatkörét.

 

„Ellenkező esetben Románia a régi pártok fogságában marad, akik vagy megértik egymást, vagy eljátsszák, hogy kormányoznak, játszanak a költségvetéssel, a közigazgatással és az igazságszolgáltatással, amikor pedig már nem tudnak megegyezni, hosszadalmas politikai válságba kerülünk. Az ország pedig mindeközben stagnál. Románia sajnos jelen pillanatban céltalanul sodródik, és úgy tűnik, a politikusoknak nincs tervük, nincsenek megoldásaik a valós vagy maguk által kreált válságra. Mi eltökéltek vagyunk abban, hogy megváltoztassuk Romániát" – zárta bejegyzését Dacian Cioloş.

(Nyitókép: Dacian Cioloș | Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X