Nicuşor Dan független főpolgármester-jelöltet támogatják Bukarestben a liberálisok


-A A+

Nem állít saját főpolgármester-jelöltet Bukarestben a Nemzeti Liberális Párt (PNL), hanem Nicuşor Dan független jelöltet támogatja az idei helyhatósági választásokon – jelentette be csütörtökön Ludovic Orban pártelnök.

Az ügyvivő kormányfő azt mondta, széleskörű felmérést végeztek a fővárosban, amelyből az derült ki, hogy a PNL bármely esetleges jelöltjének lenne esélye megnyerni a polgármester-választást, de nincs garancia arra, hogy győztesként kerülnének ki a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való harcból. Ezért a függetlenként induló Nicuşor Dannal folytatott egyeztetés után úgy határoztak, hogy az ő jelöltségét támogatják, a döntést azonban még a PNL bukaresti szervezete vezetőségének és az alakulat végrehajtó bizottságának is jóvá kell hagynia – tette hozzá.

Nicuşor Dan csütörtöki közleményében azt írta, a PNL politikai felelősségről árulkodó döntést hozott, hiszen ezáltal nagyon közel kerültek ahhoz, hogy az ellenzék közös jelöltet támogasson a jelenlegi főpolgármester, a szociáldemokrata párti Gabriela Firea ellenében. A független képviselő megköszönte a PNL támogatását, ugyanakkor arról biztosította az üzleti szféra képviselőit, hogy megválasztása esetén „partnerre" találnak a személyében.

Nicușor Dan, az USR volt elnöke – az akkor még Mentsétek meg Bukarestet Szövetség (USB) nevű mozgalom alapítója – 2012-ben és illetve 2016-ban indult a bukaresti főpolgármesteri címért, de alulmaradt. A fogarasi születésű, jelenleg civil aktivista Franciaországban doktorált matematikából.

 

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna a Facebookon reagált a PNL bejelentésére, jó hírnek nevezve, hogy a PNL is bizalmat szavazott az alakulata által is támogatott független jelöltnek.

(Nyitókép: Nicușor Dan | Forrás: Facebok)








EZT OLVASTA MÁR?

X