FRISSÍTVE – Íme, a többi párt véleménye a Cîțu-féle kormánynévsorról
FRISSÍTVE: Az USR és a PMP hajlandó támogatni a Florin Cîțu kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányt, de számítottak arra, hogy a PNL őket is bevonja majd a kormányzásba. Az ALDE szerint úgy állították össze a névsort, hogy azt elutasítsa a parlament, s a PSD és a Pro Románia is úgy látja, hogy a liberálisok továbbra is az előre hozott parlamenti választásokat erőltetik. Íme, a pártok reakciói.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) folytatandó jövő heti tárgyalások és a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása függvényében dönti majd el, hogy támogatja-e az új kabinet beiktatását – közölte pénteken Dan Barna pártelnök.
„Azt szeretnénk elérni, hogy ha beiktatásra kerül az új kormány, ennek a kétfordulós polgármester-választás bevezetése legyen a legfontosabb célkitűzése. A kijelölt miniszterelnök álláspontja alapján egyértelmű, hogy az államfő és a PNL vezetői úgy döntöttek, továbbra sem vonják be más pártok képviselőit a kormányba” – állapította meg Barna.
Kifejtette: az USR úgy tekinti, hogy érvényben van még a PNL-vel korábban kötött megállapodása, ezért arra számítanak, hogy elképzeléseik megjelennek a kijelölt miniszterelnök által bemutatandó kormányprogramban, de Florin Cîţu egyelőre nem kereste meg az USR-t.
A Népi Mozgalom Pártja (PMP) részt vesz a tárgyalásokon a liberálisokkal, és azt szeretné, hogy a parlament megszavazza a kormány beiktatását – jelentette ki pénteken Eugen Tomac pártelnök.
„Románia a nagy projektek szempontjából elvesztegette a 2019-es esztendőt, és nem akarjuk, hogy a 2020-as is ilyen év legyen. A politikai vitákon és terveken túlmenően vannak bizonyos realitások: infrastruktúrára, autópályákra, fővárosi körgyűrűre, kórházakra van szükség, és sokkal jobb feltételekre az oktatásban. A PMP mint felelős parlamenti politikai párt az ország érdekeit szolgáló stabilitásért száll síkra" – mondta Tomac.
Meglátása szerint ajánlatos lenne, hogy a kijelölt miniszterelnök kormányában a liberálisok mellett a PMP és az USR képviselői is helyet kapjanak.
A PNL-nek az a célja a pénteken ismertetett kormánynévsorral, hogy a parlament utasítsa el a kabinetet – vélte Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
„Ezt a kormányt arra találták ki, hogy bukjon meg. Nem lehet olyan miniszterjelöltekkel előállni, akiknek a többsége korábban negatív véleményezést kapott a parlamenti szakbizottságokban" – írta Tăriceanu egy Facebook-bejegyzésben.
Az ALDE elnöke úgy vélte, a PNL-t és Klaus Johannis államfőt jelenleg jobban foglalkoztatják a „politikai játszmák", mint a válságból való kilábalás és egy stabil kormány biztosítása, amely képes megfelelő intézkedéseket hozni a koronavírus terjedésének fékezése érdekében.
Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök pénteken benyújtotta a parlamentbe a kormányprogramot és a kabinet névsorát. A kormánynévsor megegyezik a korábbival, azzal a különbséggel, hogy a pénzügyminiszteri tisztséget Lucian Heiuş tölti be. Hozzátette: tárgyalócsoport felállításról döntöttek, amely megpróbál parlamenti többséget kialakítani a kormány beiktatásának támogatására.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) véleménye szerint a Florin Cîţu által parlamenti egyeztetés és tárgyalás nélkül bemutattatott kormánylista azt mutatja, hogy a PNL egyetlen országprojektje az előre hozott választás. „Hogy egy olyan személy, akit már háromszor elutasított a parlament, benyújtson egy olyan, inkompetensekkel teli listát, amelyet már kétszer elutasított a parlament, azt jelzi, hogy teljesen semmibe veszed Románia valós problémáit” – olvasható a PSD pénteki Facebook-bejegyzésében.
„Nyilvánvaló, hogy a PNL és Klaus Johannis előre hozott választásokra játszik, hisz Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök nem változtatott sem a kormányprogramon, sem a kabinet névsorán” – jelentette ki pénteken Adrian Ţuţuianu, a Pro Románia alelnöke.
Szerinte azt akarják, hogy a Cîţu-kabinet megbukjon, és ezzel lezáruljon az előre hozott választásokhoz vezető út első szakasza. Kifejtette: bár azt ígérték, hogy a szociáldemokratákon kívül mindenki mással tárgyalni fognak a kormány támogatásáról, eddig erre nem került sor, a kormányt továbbra is kizárólag egy olyan párt képviselői alkotják, amely „a parlamenti mandátumok húsz százalékával rendelkezik”. Hozzátette, a Pro Románia a kormány beiktatása ellen szavaz, mert a PNL-nem „sem legitimitása, sem megfelelő szakembergárdája nincs”.
- 33193 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33195 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33195 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33197 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33198 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33198 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni