Soós Zoltán polgármesterjelölt: nem álom az élhető Marosvásárhely


-A A+

„Nekem nem Dorin Florea az ellenfelem, hanem azok a súlyos gondok, amiket 20 év alatt felhalmozott” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Soós Zoltán, a marosvásárhelyi magyar közösség pártok fölött álló polgármesterjelöltje. A civilben történész hatgyermekes családapa szerint a kishitűség okozza Marosvásárhely vesztét. Azt mondja, a választási csatában nem tart semmitől. Azt azonban elismeri, hogy a győzelme útjába állhat a közöny – az emberek egy része nem hisz abban, hogy a frontvárosban lehet változás, de az érződik, hogy egyre többen akarják a váltást.

Ne szépítsünk. A négy évvel ezelőtti bukás után miért próbálja meg ismét? Lehet mondani, hogy közel volt a cél, de a választásokat nem Ön nyerte meg.

Szoros eredmény volt. Talán még bele is piszkáltak, sose fogjuk megtudni. De már 2016-ban is látszott, hogy ha legközelebb jobban csináljuk, nyerni fogunk.  Azóta eltelt négy év és semmi nem változott. Marosvásárhely lakóinak túlnyomó többsége pedig ma már változást akar, Florea nem lehet még egyszer polgármester. Azért indulok, mert bennem megvan az energia, hogy idén sikerre vigyük azt, amit a csapattal elkezdtünk. Idén jó esélyünk van nyerni.

Az elmúlt 20 évben Marosvásárhelyen az RMDSZ nagy öregjei (Kelemen, Borbély, Frunda) elbuktak a választásokon. Miért Ön a megfelelő ember? Indulása előtt olyan nagy nevek is bedobtak, mint a nemzetközi ismertségnek örvendő Bölöni Lászlóé. Aztán „végül” mégis Ön maradt.

Azért akarok polgármester lenni, mert képes vagyok rendbe tenni a város dolgait. Világos elképzelésem van a teendőkről és egy jó csapat áll mögöttem. Egy olyan Marosvásárhelyt szeretnék, mely a polgárokért van és fejlődik. Én egy ilyen városban szeretnék élni és azt akarom, hogy a gyermekeimnek is legyen arra lehetősége, hogy itt, egy ilyen városban éljenek.

Mennyire fontos Ön szerint az, hogy függetlenként, a magyar pártok támogatását élvezve vág neki a választásoknak?

Nekem minden marosvásárhelyi a partnerem kell legyen. Számítok rájuk és ők is számíthatnak rám. Ezt az üzenetet jobban kifejezi az, ha nem pártszínekben indulok. És igen, számítok mindazok támogatására, akár pártok, akár civilek, akik egyetértenek abban, hogy változásra van szükség.

Miről fog szólni a kampánya? Dorin Florea bírálatával szerintem nem lehet nyerni.

Majd a vásárhelyiek megmondják. Elindítottunk egy városi konzultációt, hogy felmérjük a legégetőbb problémákat. Hangsúlyozom, csak a legfontosabbakat, mert a városházától az Avram Iancu szoborig érne az a papírlap, ami Marosvásárhely valamennyi problémáját tartalmazza. Nekem nem Florea az ellenfelem, hanem azok a súlyos gondok, amiket 20 év alatt felhalmozott. Amint lezárul a konzultáció, összesítjük az eredményeket és közzéteszem a programom. Világos elképzelésem van arról, hogy hogyan lehet ezt a várost fejlődő pályára állítani.

Felvetette korábban a légszennyezést, amely fő felelősének az Azomureș vegyipari kombinátot kiáltotta ki. Ha a környezetvédelmi őrséget kérdezzük, számokkal bizonyítják, hogy a szálló por koncentrációjának a sokszor kritikus szintre emelkedéséhez sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a forgalom és az egyéni hőközpontok. A kombinát megfelel az európai uniós szabványokban előírt paramétereknek.

 A polgármesternek nem az a feladata, hogy a kombinátot bezárassa. Nincs erre lehetősége. Az a célom, hogy Marosvásárhely élhető legyen. A levegő minőségén változtatni akarok. Több és szigorúbb ellenőrzéssel, ha kell, kormányzati segítséggel rászorítani arra, hogy ne szennyezzen.

Bevallom, korábban megdöbbenve olvastam a Poklos-patak befedéséről szóló tervét „leíró” sajtóközleményt. Az ügy lerágott csont Marosvásárhelyen, olyannyira, hogy maga Dorin Florea is röhögtette már magát ezzel, és asszisztált hozzá a helyi RMDSZ önkormányzati frakciója is. Nagyjából két évvel ezelőtt szavazott is erről a helyi képviselőtestület, s a vízüggyel, amelynek az ügykezelésében van a patakmeder, kötöttek is egy megállapodást. Az egész ügy azonban 2017-es. 

Ez az eset is mutatja, mekkora a baj. Mindenki csak ígérgetett és semmit nem csinált. Még Ceaușescu idején sem volt ennyire elhanyagolt a Poklos patak környéke. Az embereknek igénye van a zöld övezetekre és a használható közösségi terekre. Ezt fogjuk itt csinálni. Használni fogjuk a Poklos medrét.

Szabadtéri amfiteátrumot is álmodik a városba, azt mondja „tudom, hogy a tervem megvalósítható és anyagi forrást is lehet rendelni mellé”. Számomra ez még nem terv, pontosabban nagyon álomkategória …

Nem szabad kishitűnek lennünk. Ez a veszte ma Marosvásárhelynek, hogy szkeptikusak és kishitűek vagyunk. Igen, merjünk álmodni, mert akkor lesz is belőle valami. Szabadtéri amfiteátrumot – ezt a poklos meder használata kapcsán mondtam. Ezt kisebb közösségi terekként kell elképzelni, ahol a mederben lépcsőzetesen ülőkékkel kialakítva lehet hasznosan tölteni a kikapcsolódásra szánt időt. Itt lehessen például filmet vetíteni. Ez nem nagy álom, sok helyen már valóság.

Mitől tart a leginkább? Mi tehet a leginkább keresztbe egy esetleges győzelemnek?

Nem tartok semmitől. Az egyedüli, amit jelenleg érzek, hogy meggátolhat, az a közöny, hogy az emberek nem hisznek abban, hogy itt lehet változás. De napról-napra, sok emberrel találkozva, az látszik, hogy akarják a váltást.

Tegyük fel, hogy megnyeri a választásokat. Az elmúlt időszakban betokosodott a hivatalba egy olyan csapat, amely Dorin Florea leváltása után nem kell feltétlenül elhagynia az irodákat. Gondolja, hogy tud kezdeni ezzel az apparátussal valamit?

Persze. Ismerem az ilyen helyzetet. Amikor igazgató lettem, akkor is örököltem egy csapatot. Aztán aki dolgozni akart, maradt. Én nem azt nézem, hogy ki honnan jön, hanem azt, hogy merre tart és hogy akar-e csapatban dolgozni.

A polgármester csak egy ember – ha nincs megfelelő csapat mögötte, meg van kötve a keze. Mekkora beleszólása lesz a tanácsosi listába, amelyet elméletileg az RMDSZ állít össze?

A listáról a marosvásárhelyi szervezet dönt és ez így van rendjén. Biztos vagyok benne, hogy bölcs döntést hoznak majd, és az elmúlt évek legjobb tanácsosi csapata fog összeállni. A jelentkezők névsorát látva minden esély megvan erre.

Mondana addig is néhány nevet, kikben gondolkodik vagy kit szeretne látni?

Csapatban gondolkozom, olyan csapatban, akik valóban a városért, a fejlődésért akarnak tenni. Ezért nem is szeretnék neveket említeni.

Az elmúlt időszakban az RMDSZ tanácsosi gárdája .... Maradjunk annyiban, hogy láttunk már ennél hatékonyabbat is, csak most, a mandátumuk vége felé kezdenek keménykedni.

Igen. Voltak gondok. De mint említettem, engem nem az érdekel, hogy honnan jön valaki, hanem az, hogy merre tart. És az elmúlt időszak bizonyítja, hogy lehet dolgozni is. Marosvásárhelyért. Az itt élő emberekért. Számomra ez a fontos.

Mi a terve akkor, ha bejönnek a várakozásai, polgármester lesz, ám az önkormányzatban egy olyan többséggel kell dolgoznia, amely nem az ön vízióját akarja megvalósítani?

Marosvásárhelyért dolgozó önkormányzatra van szükség. Át kell lépni minden eddigi sérelmen és politikai játszmán. Menedzserként gondolkodom és biztos vagyok benne, hogy tisztességesen, hatékonyan lehet dolgozni, ha a város fejlődését helyezzük előtérbe, mindegy ki van, ki lesz a tanácsban.

Az imént szándékosan nem mondtam azt, hogy nem magyar többséggel, mert szerintem a nemzetiség/etnikum önmagában még nem erény. A marosvásárhelyi románok szavazatára milyen mértékben számít? Nekem például magyarként sem tetszik az, amikor valaki a magyarságával, székelységével „kérkedik” és mindig zavar, amikor Soós Zoltánt úgy emlegetik, hogy a magyar polgármesterjelölt...

Én minden marosvásárhelyi polgármestere akarok lenni. Az itt lakó embereké. Azé a Marosvásárhelyé, amelyik fejlődik, és ahol mindenki otthon érzi magát. Az eddigi munkám is bizonyíték arra, hogy erre sokat vitatott román-magyar kérdésre van megoldás. Soha nem volt szempont intézményen belül az etnikai kérdés. A közösség igényeire kell figyelni. Ma a többség változást akar Marosvásárhelyen, én pedig mindenki szavazatára számítok, aki így gondolja.

Melyek azok a konkrét lépések, amelyeket nagyon hamar meg lehet hozni annak érdekében, hogy a város mielőbb élhető legyen? A kerékpáros közlekedés ennek csak egy része lehet, ahogy a működőképes tömegközlekedés is – a kerékpársávok megépítése azért beletelik egy-két évbe.... Tehát olyan lépések érdekelnek, amelyeket gyorsan, hatékonyan gyakorlatba lehet ültetni.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy két évtized gondjait egyik napról a másikra megoldom. Vegyük az Ön által is említett tömegközlekedés példáját. A buszok lecserélése nem megy gyorsan, de viszonylag hamar megoldható az, hogy pontosan, menetrend szerint közlekedjenek, vagy hogy rendesen ki legyenek takarítva.

Hol tart most a kampánya?

A kampány még nem kezdődött el. Mint említettem, most a konzultáció folyik és ebben én is részt veszek. Emberekkel találkozom, járom a várost, van program is, melyet hamarosan mindenki meg fog ismerni.

Januárban láttunk egy felmérést, amit állítólag Marius Pașcan rendelt meg. Vannak más számai?

Még nincsenek, de lesznek hamarosan. De a választást nem a közvélemény-kutatásokban, felmérésekben kell megnyerni. Én egy tiszta és élhető Marosvásárhelyért dolgozom, és ennek támogatására kérek mindenkit.

Fessük az ördögöt a falra. Ha nem választják meg, van B-terve? Mi a következő lépése? Ennyi volt a politikai karrierjének?

Én nem politikai képletek alapján működök, nem politikai karriert akarok, hanem egy jó közösséget Marosvásárhelyen. Volt és van is szakmám, tehát mindig vannak tervek. De most az a legfontosabb, hogy hogyan lehet Marosvásárhelyen az embereket bevonni, hogy higgyenek magukban és városukban. Marosvásárhely kell győzzön, ez a legfontosabb.








EZT OLVASTA MÁR?

X