Az önkormányzati választások elhalasztását szorgalmazza Tăriceanu a koronavírus miatt
Az önkormányzati választások elhalasztását szorgalmazza a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében.
Egy hétfői Facebook-bejegyzésben Călin Popescu-Tăriceanu azt írja, miközben a világ valamennyi országában intézkedéseket hoznak a koronavírus terjedésének fékezése érdekében, elhalasztják a nyilvános rendezvényeket, labdarúgó-mérkőzéseket, koncerteket, sőt a július végén esedékes olimpiai játékok elhalasztását is kilátásba helyezték, „a PNL és a Cotroceni-palota vidám tudatlanjai mindent elkövetnek azért, hogy a vírus mindenhol elterjedjen".
Az ALDE elnöke azt is felrója, hogy a rendes körülmények között ősszel sorra kerülő parlamenti választásokat is előre akarják hozni, „abban a reményben, hogy nyernek még néhány pluszhelyet a törvényhozásban, és hogy hatalmon maradnak, nem törődve az esetleges következményekkel".
„Van több mint 18.000 szavazókörzet, mindegyik legalább 7-8 taggal és 3-4 megfigyelővel. Már csak ez összesen mintegy 180-200 ezer személyt jelent, akik a 18 millió szavazólapot és a 150 ezer, kézről kézre járó pecsétet kezelik. Aztán mindegyik szavazókörzetnél megfordul körülbelül 1000 személy. Belegondol valaki, milyen láncreakciót váltana ki, ha lenne 100 fertőzött személy, akik továbbadják a vírust további több száz embernek, akik aztán hazamennek és megfertőznek még több ezer személyt?" – teszi fel a kérdést Tăriceanu.
Az ALDE elnöke úgy véli, mivel senki nem tudhatja, hogyan alakul a helyzet, nem kellene „erőltetni" a választások megszervezését, sőt: inkább arra kellene alkotmányos megoldást keresni, hogy miként hosszabbítható meg a helyi választottak mandátuma annak érdekében, hogy biztonságos körülmények között tarthassák meg az önkormányzati választásokat.
- 33053 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33055 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33055 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33056 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33058 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33058 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni