Az önrendelkezést szorgalmazó MPP egyik tagja felrótta az autonómiapártiságot Gálfi Árpádnak


-A A+

FRISSÍTVE  - A Magyar Polgári Párt egyik politikusa szeparatizmussal és autonómiapártisággal vádolta meg az alakuló Székelyudvarhelyért Pártot, hogy így akadályozza meg annak bejegyzését Bukarestben – közölte egy közösségi portálon Székelyudvarhely polgármestere kedden.

Gálfi Árpádot tavaly kizárták a Magyar Polgári Pártból, ezután határozta el, hogy függetlenként pályázik a következő önkormányzati választáson a polgármesteri posztra. Az új párt bejegyzését azért kezdeményezte, hogy támogatói bekerülhessenek a helyi tanácsba. A pártalapítási folyamatot az MPP egyik helyi politikusa, megtámadta a törvényszéken. Arra hivatkozott, hogy a leendő párt politikai irányvonala szeparatista és autonómiapárti – tudatta.

Gálfi Árpád a közösségi oldalán többek azt írta, hogy az MPP-s Koszta Attila támadta meg az új párt bejegyzését „aki egykor az RDE Hargita (a hulladékgazdálkodási vállalat – szerk. megj.) igazgatója volt, akivel nem tudtam szót érteni, hogy a városunk érdeke azt kívánja, hogy extraprofit miatt ne hordják ide az ország minden régiójából a szemetet, hogy annak csurgaléka majd mind a mi folyóinkba csorogjon”.

 

Az udvarhelyi polgármester szerint lejáratás indult ellene, amely mögött Szász Jenő egykori polgármester áll, „az ő háttérben szervezett manővereiről, kulisszák mögötti egyezkedéseiről, az általa magyar közpénzen fenntartott munkatársainak alattomos cselszövéseiről, az általuk szervezett lejáratásomról van szó”.

Bosszúra gyanakszik a polgármester

Székelyudvarhelyen tavaly júliusban bolydult fel a helyi politika, amikor az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként megválasztott Gálfi Árpád polgármestert az MPP önkényes vezetéssel vádolta meg, és leváltotta politikai tisztségéről. Gálfi úgy vélte: azzal vonta magára a párt vezetőinek haragját, hogy felbontotta a város számára előnytelennek talált szolgáltatói szerződéseket, amelyeket Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke még Székelyudvarhely polgármestereként kötött. Szász Jenő 1996 és 2008 között volt Udvarhely polgármestere, valamint 2003-tól 2012-ig az MPP elnöke.

Január közepén az EMNP és az MPP létrehozta az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ), és döntött arról, hogy a két párt e politikai szövetségben vesz részt a nyári önkormányzati választásokon. A megegyezés azt is tartalmazta, hogy nem lehet az EMSZ jelöltje az, akit a két párt valamelyike kizárt a soraiból.

Gálfi Árpád és támogatói tavaly decemberben bejegyezték a Tiszta Kezekkel Székelyudvarhelyért Mozgalom nevű egyesületet, és január végén kérvényezték a Romániában egyedül illetékes Bukaresti Törvényszéken a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzését.

FRISSÍTÉS: A Magyar Polgári Párt sajtóirodája kedd este közölte:  a Gálfi Árpád pártjának bejegyzését jogi úton támadó Koszta Attila nem tagja az MPP-nek. "Elhatárolódunk Koszta Attila cselekedetétől: a politikai pluralizmust és a területi önrendelkezést keretprogramunkban támogatjuk" – olvasható a közleményben.

Az MPP szerint a polgári pártot és a Koszta-féle képtelen nacionálkommunista érveket tudatosan mossa össze néhány közszereplő. "Céljuk a magyar választók megtévesztése, és az Erdélyi Magyar Szövetség szétszakítása. Teszik ezt szándékosan épp azon a napon, amikor bejelentettük, hogy Marosvásárhelyen is megvalósul az új magyar egység: a Néppárt és az MPP közösen támogatja Soós Zoltán független polgármesterjelöltet" – zárul a közlemény.

Koszta Attila évekig tagja volt az MPP-nek, szeptemberben lépett ki a pártból. Erről maga nyilatkozott kedden a Székelyhonnak. Elmondta: ügyvédre bízta a beavatkozási kérelem megfogalmazását, és nem is tudta, hogy az ügyvéd milyen törvénycikkelyekre hivatkozik a beadványban. Úgy vélte: egy helyi párt megjelenése megosztottságot és félrevezetést okozna a helyhatósági választásokon, és nincs szükség a székelyudvarhelyi magyarság megosztására.

(Nyitókép: Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester | Fotó: Lőrincz Csaba)








EZT OLVASTA MÁR?

X