Marcel Vela: több ügyük volt tavaly a belügyieknek, mint 2018-ban


-A A+

Az előző évhez viszonyítva 2019-ben nőtt a belügyminisztériumi alkalmazottak által végzett munka mennyisége – mutatott rá Marcel Vela ügyvivő belügyminiszter a tárca 2019-es tevékenységének kiértékelőjén.

Vela arról számolt be, hogy 2018-hoz képest a tavaly több bűnvádi eljárás indult, illetve több személyt állítottak bíróság elé, vagy helyeztek letartóztatásba. „A bűncselemények száma nőtt 2018-hoz viszonyítva. Jelentősebb, négy százalék fölötti növekedést 27 megyében és Bukarestben regisztráltak” – mondta Vela.

Az ügyvivő miniszter szerint ugyanakkor nagyobb mértékű rendőri és csendőri jelenlétre van szükség az utcákon a társadalomellenes tettek elbátortalanítása érdekében.

Vela arról is beszámolt, hogy az előző, 2014-ben szervezett államelnöki választásokhoz viszonyítva a tavaly novemberi választások sokkal jobb körülmények között zajlottak, 30 százalékkal kevesebb incidens történt az első, illetve 54,18 százalékkal kevesebb a második fordulóban.

Ami az iskolai biztonságot illeti, Vela szerint csökkent az incidensek száma a tanintézményekben, a rendőrség és a csendőrség pedig fokozta a járőrőzést az iskolák környékén. „Amikor átvettem miniszteri mandátumomat, hadat üzentem a bűnözésnek, főként az alvilági klánoknak, és a háború már elkezdődött” – mutatott rá a tárcavezető.

Hozzátette, a határon átívelő bűnözés megelőzése és visszaszorítása érdekében folyamatosan szem előtt tartották az országhatárok biztonságát, bár a határforgalom több mint 10 százalékkal nőtt 2018-hoz képest. Törvénytelen határátlépési kísérlet miatt közel 25 százalékkal több személyt vettek őrizetbe, mint az előző évben.








EZT OLVASTA MÁR?

X