Klaus Johannis kapta idén a Coudenhove-Kalergi Európa-díjat


-A A+

A Coudenhove-Kalergi Európa-díjjal tüntették ki szerdán Klaus Johannis államfőt. A kitüntetést kétévente ítéli oda a páneurópai eszme megfogalmazója, Richard von Coudenhove-Kalergi tiszteletére 1978-ban alapított Coudenhove-Kalergi Európai Társaság olyan személyiségeknek, „akik hozzájárultak az egységes és békés Európa projektjéhez".

A Cotroceni-palotában tartott ceremónián az Európai Néppárt elnöke mondott laudációt a díjhoz. Donald Tusk „rendkívüli politikusnak" nevezte Johannist, aki „kiáll olyan értékek mellett, amelyeket mások már rég elvetettek", őszinte az emberekhez, nem próbálja meg manipulálni őket, és így elnyerte a bizalmukat.

„Egy kis városból származik, egy nemzeti kisebbség tagja, a kisebbségek nézőpontját is képviseli" – hangoztatta. Tusk szerint Klaus Johannis hangja, érvelése és egész attitűdje nyugtatólag hat az emberekre. Az Európai Tanács volt elnöke azt is elmondta, hogy egy közel egy évvel ezelőtti beszélgetésük során felvetette Johannisnak, hogy pályázza meg az Európai Tanács elnöki tisztségét, a román államfő azonban elutasította ezt. „Johannis elnök barátságosan mosolygott egyet, megköszönte az ajánlatot, majd hozzátette: Tudod, Donald, nekem még dolgom van Romániában, ezért kérlek, ne számolj az én jelölésemmel" – idézte fel Johannis válaszát Tusk.

A díjat a Coudenhove-Kalergi Európai Társaság elnöke, Nikolaus liechtensteini herceg adta át Klaus Johannisnak, hangsúlyozva, hogy Emil Constantinescu volt államfő után ő a második román elnök, aki megkapja a kitüntetést.

Mint mondta, Johannis többek között „az európai egység ügyéhez való hűségével és az európai értékek támogatásával" érdemelte ki a kitüntetést. „Ön harcolt és továbbra is harcol az igazságért, a politikai rendszer tisztaságáért, noha ezzel kockázatoknak teszi ki magát. Példáját az ország határain kívül is meg kell ismertetni. Ön megértette, hogy igazságszolgáltatás nélkül sem országon belüli, sem nemzetközi béke nem lehetséges. Ön a díj névadója által képviselt szellemben folytatja tevékenységét" – fogalmazott Nikolaus liechtensteini herceg.

Johannis államfő beszédében megtisztelőnek nevezte, hogy 2020-ban neki ítélték a díjat. Azt mondta, azért is nagy öröm számára a kitüntetés, mert az elmúlt években olyan jeles személyiségek vehették át, akik sokat tettek az egyesült Európa megvalósításáért. „Számomra ez a kitüntetés elsősorban Románia Európai Unión belüli szerepének elismerését jelenti, annak elismerését, hogy az ország az európai integráció, az európai projekt aktív népszerűsítője" – mondta az elnök, a kohézió és az egység fontosságát hangsúlyozva.

A Cotroceni-palotában tartott eseményen jelen volt többek között Emil Constantinescu volt államfő, Daniel Petrescu, a hadsereg vezérkari főnöke, Ludovic Orban ügyvivő kormányfő, Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök, több miniszter, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, továbbá európai parlamenti képviselők, törvényhozók, diplomaták, az akadémiai szféra és a vallásfelekezetek képviselői.








EZT OLVASTA MÁR?

X