Kormányalakítás: csütörtökön fejezik be a miniszterjelöltek meghallgatását


-A A+

FRISSÍTVE: Pozitívan véleményezték csütörtökön a parlamenti szakbizottságok Bogdan Aurescu jelölését a külügyminisztérium élére. A képviselőház és a szenátus illetékes bizottságainak tagjai közül 23-an támogatták a külügyi tárca élére nevesített jelöltet, heten ellene voksoltak, hárman pedig tartózkodtak.

Aurescu korábban is, mind az első, mind a második Orban-kabinetbe való nevesítésekor, pozitív véleményezést kapott a parlamenti szakbizottságban.

Florin Cîţu kijelölt kormányfő a múlt pénteken nyújtotta be a parlamentnek a kormánynévsort, amelyben Lucian Ovidiu Heiuş, a pénzügyi tárca várományosa az egyetlen új név a korábbi Orban-kormány tagjai képest (amelyben éppen Cîțu volt a pénzügyminiszter). A jelölteket kedden, szerdán és csütörtökön hallgatták, illetve hallgatják meg a parlamenti szakbizottságokban.

A kormány beiktatásáról szóló parlamenti szavazás időpontját még nem tűzték ki, de a házszabály szerint a kormánynévsor benyújtásától számított 15 napon belül sort kell keríteni rá.

FRISSÍTÉS: Pozitívan véleményezték csütörtökön a parlamenti szakbizottságok Ioan Marcel Boloş jelölését az európai alapokért felelős, illetve Virgil Popescu jelölését a gazdasági, energiaügyi és üzleti környezetért minisztérium élére.

Előbbit 12-en támogatták, öten ellene voksoltak, öten pedig tartózkodtak. Popescu 24 támogató és 4 ellenszavazatot kapott a szakbizottságok tagjaitól, hárman tartózkodtak.

Kedvezően véleményezték csütörtökön az illetékes parlamenti szakbizottságok Marcel Vela belügyminiszteri jelölését is. A képviselőház és a szenátus védelmi bizottságainak tagjai közül 17-en támogatták a belügyi tárca élére nevesített jelöltet, öten ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. 

(Nyitókép: Bogdan Aurescu | Fotó: mae.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X