„Itt az ideje a jövőről beszélni” – hozzászólások az SZKT ülésén


-A A+

Az önkormányzati képviseletre egyre nagyobb szerep hárul majd az RMDSZ szervezeti életében – hangsúlyozta a Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati, nagyszebeni ülésén több hozzászóló – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.

A székelyföldi frakció nevében Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke az RMDSZ XI. Kongresszusát követő időszakot vetítette elő felszólalásában. „Meggyőződésem, hogy új fejezet fog kezdődni szövetségünk életében, egy olyan fejezet, amelyben nagy hangsúlyt fektetünk az önkormányzati képviselőinkre, hiszen ők azok, akik mindennap előbbre tolják Székelyföld és a magyarok ügyeit” – hangsúlyozta Tamás Sándor. 

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, a Novum fórum nevében tett felszólalásában elmondta, hogy Marosvásárhely az erdélyi magyarok egyik fontos helyszíne, ahol az elmúlt tizenkét évben meglehetősen sok negatív hatás érte az ott élő magyarokat. „ Úgy látom, szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy eredményesek legyünk. A marosvásárhelyi interetnikus környezetben az együttélés európai eszméjének példájára kell megtaláljuk a helyi politikai stratégiákat,  ehhez kérem az RMDSZ támogatását” – zárta felszólalását Brassai.

Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-szenátor, a Partium frakció részéről az alkotmánymódosító folyamattal kapcsolatban felszólította a jelenlévőket arra, hogy a megyei, helyi, valamint a parlamenti képviseletben is folytassanak párbeszédet, annak érdekében, hogy az alkotmánymódosítási munka érdemben haladjon, és az RMDSZ álláspontját minden szinten megvitassák. Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő az alkotmánymódosítás folyamatáról tájékoztatta az SZKT képviselőit a Belső Erdély frakció nevében tett felszólalásában.

A Tulipán frakció nevében Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő az RMDSZ jövő évi, 25 éves jubileuma kapcsán kiemelte, hogy a Szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amely ugyanazzal a névvel van jelen megalakulása óta az önkormányzatokban, a parlamentben. „Az RMDSZ több mint egy politikai szervezet, mint egy önkormányzati képviselet, egy európai parlamenti csoport” ‒ mutatott rá beszédében.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a Szórványfrakció nevében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapjellemzőire hívta fel a figyelmet: „Az RMDSZ nem regionális alakulat, mi a romániai magyarok képviseletét látjuk el. Szövetségünk megalakulásakor, alapítóink egy szövetséget akartak létrehozni, nem politikai pártot. Egy olyan országos szövetség megalakítása volt a cél, amely nemzeti érdekeltségű befogadó szervezetet. Nagyon fontos, hogy erről az örökségről a Kongresszus után sem feledkezzünk meg” – fogalmazott. Winkler felszólalásában kitért az Európai polgári kezdeményezésre egyaránt kifejtette, hogy indítványozása európai támpontokat fog nyújtani az önrendelkezés megvalósításának folyamatában.

A MIÉRT frakció nevében Szabó József SZK- képviselő emlékeztette a jelenlévőket az ifjúsági szervezet dévai tisztújító küldöttgyűlésére. Kijelentette: „Tudjuk, hogy létezik egy 15 százalékos elv, amely mentén az ifjúság jelenlétét szorgalmazzuk a közéletben, ez egy olyan egyezmény az RMDSZ és MIÉRT között, amivel továbbra is élni fogunk”.

Szabó József pozitívan véleményezte a tisztújítást megelőző időszakban lezajló versengést, amely megmozgatta a szervezetet, és lehetővé tette a fejlődést is. „Itt az ideje a jövőről beszélni, hiszen ez foglalkoztatja a fiatalokat. Milyen lesz az élet a csíkszeredai kongresszus után?” – tette fel kérdését a MIÉRT-elnök, hozzáfűzve: keresik azokat a pontokat, ahol partnerségben tudnak együttműködni az RMDSZ-szel. „A fiatalok általi társadalomépítés és az itthon maradás a legfontosabb” – hangsúlyozta.

Frunda György, a kereszténydemokrata frakció képviseletében, az alkotmánymódosító javaslataként kifejtette: „azért kell dolgoznunk, hogy a magyar nyelvet szóban használhassuk az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban.”

Az egyéni felszólalások sorát Cseke Attila parlamenti képviselő nyitotta. Beszédében felhívta az SZKT-tagok figyelmét arra, hogy Romániában az elmúlt öt hónapban nem történt érdembeli vita a regionalizációról. „A romániai magyar közösségnek jogos igénye az, hogy itthon jobb körülmények között éljen. Nekünk továbbra is azt kell képviselnünk, hogy hivatalos adatokkal, szakmai vitákkal tárgyaljunk erről a témáról” – zárta felszólalását a Bihar megyei képviselő. 

Bognár Levente Arad megyei területi elnök beszédében a kongresszust követő időszak céljáról elmondta, hangsúlyos figyelmet fordítanak a szövetségi önkormányzati képviselőkre. „Az RMDSZ egy érdekvédelmi szervezet, a szövetségünknek vannak tisztségviselői önkormányzatokban, országos szinten. A romániai magyarságnak szövetsége van és ezt minden magyarnak éreznie kell” – fejtette ki Bognár.








EZT OLVASTA MÁR?

X