Az RMDSZ üdvözli az alkotmánybíróság döntését, és megszavazza az új kormányt


-A A+

Üdvözli az RMDSZ az alkotmánybíróság csütörtöki döntését, amellyel alaptörvénybe ütközőnek minősítette az előrehozott parlamenti választásokról szóló, február elején kiadott sürgősségi kormányrendelet egészét. Ennek nyomán a magyar érdekvédelmi szövetség szenátorai és képviselői megszavazzák Florin Cîțu miniszterelnök-jelölt kormányát a délutáni egyesített parlamenti ülésen.

„Helyeseljük az alkotmánybíróság döntését. Az RMDSZ az első perctől kezdve azt mondta, hogy alkotmányellenes a választási törvényt kevesebb, mint egy évvel a választások előtt módosítani. Ez a sürgősségi kormányrendelet sajnos nemcsak az előre hozott választásokat illető technikai kérdéseket próbálta kezelni, megoldani, hanem tartalmában nyúlt bele a választási törvénybe. Ezért örvendünk, hogy az alkotmánybíróság egyetértett az RMDSZ álláspontjával, és azt mondta, hogy teljesen alkotmányellenes a 26-os számú rendelet” – reagált a Maszol kérésére Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és sajtószóvivője.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban az alkotmánybíróság döntésétől tette függővé, hogy törvényhozói részt vesznek-e a kormán beiktatásáról döntő szavazáson. A G4Media szerint a szövetségi elnök csütörtökön a parlamentben azt nyilatkozta, hogy támogatni fogják a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által előterjesztett kormánynévsort és kormányprogramot.

A parlamenti választási törvényt módosító jogszabály ellen az ombudsman emelt alkotmányossági óvást az RMDSZ és az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) panasza nyomán. Egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a kormány a választási jogosultságot kiterjesztette oly módon, hogy a szavazók akár egy másik megye parlamenti képviseletébe is beleszólhatnak, ha a szavazás napján nem saját választókerületükben tartózkodnak – az alkotmánybíróság szerint ez értelmetlenné téve a megyei választókerületes rendszert. Továbbá a választási szabályok megváltoztatása kevesebb mint egy évvel a voksolás előtt az alkotmánybíróság szerint sérti az alkotmány által garantált jogbiztonságot.

A nap folyamán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), a Pro Románia párt és a PNL is közölte, hogy megszavazzák az új kormányt. A Cîțu-kabinet beiktatásához a 465 szenátor és képviselő több mint felének, 233 törvényhozónak a támogatására van szükség.

(Nyitókép: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök | Fotó: Facebook)








EZT OLVASTA MÁR?

X