FRISSÍTVE - Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással az államfő


-A A+

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással. Az államfő ezt péntek délután, a Cotroceni-palotában jelentette be, miután telefonon egyeztetett a parlamenti pártokkal.

Erre a megoldásra azért volt szükség, mert a PNL egyik szenátorát koronavírus-fertőzöttnek találták, így házi karanténba került a párt vezető testületének minden tagja. 

Johannis azt mondta, pénteken ígéretet kapott a parlamenti pártoktól arra, hogy hozzájárulnak a kormány beiktatásával kapcsolatos eljárás felgyorsításához, így már szombaton szavazhatnak az új kabinetről. Hozzátette, Ludovic Orban volt az egyetlen javaslat, amit a pártok előterjesztettek.

„Nagyon különleges körülmények között kerül sor a szavazásra, de teljes mértékben bízom abban, hogy a parlament rendelkezésére áll minden adat és lehetőség, hogy sikeres legyen az eljárás” – mondta Johannis. Úgy értékelte, hogy a – parlament által február elején megbuktatott – Orban-kormány kiválóan ellátta feladatát, és a koronavírus-válsággal kapcsolatos óvintézkedéseket is idejében meghozta. 

Az elnök szerint a lakosság egészségének minél hatékonyabb védelme érdekében sürgősen teljes jogú kormányra van szükség. „Ha most minden megváltozna (a kormány összetételében), semmi sem működne” – mondta Johannis, előrevetítve, hogy Orban valószínűleg nem változtat a jelenleg ügyvivői hatáskörrel működő kormánya névsorán. A koronavírus-járvány közepette Ludovic Orban lehet az első olyan kormányfő, aki a külvilágtól elszigetelve, házi karanténban veszi át mandátumát.

Florin Cîțu visszaadta kormányalakítási megbízását

Mint ismert, a parlamentnek csütörtök délután kellett volna szavaznia a Florin Cîțu kijelölt miniszterelnök kormányjavaslatáról, ám a szavazás előtt néhány perccel a politikus visszaadta kormányalakítási megbízását.

Florin Cîțut azt követően kérte fel kormányalakításra az államfő, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvény szellemével összeegyeztethetetlennek tartotta, hogy előzőleg az a Ludovic Orban kapta a megbízást, akinek a kormánya február 5-én a bizalmatlansági indítvány megszavazásával megbukott, ráadásul Orban ugyanazzal a kormánynévsrorral és egy alig módosított kormányprogrammal állt a parlament elé. 

A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezető Orban jelölését a két ház elnöke – akik a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjai – óvta meg az alkotmánybíróságon. A taláros testület azzal az indoklással hagyta jóvá a keresetüket, hogy nem Ludovic Orban jelölése az alkotmányellenes, hanem az, hogy a PNL szándékosan arra törekedett, hogy elutasítsa a parlament a kormányalakítási próbálkozást, és ezzel kiprovokálják az előre hozott választásokat. 

Különleges körülmények között szavaznak

A PNL vezető testületének minden tagja – köztük Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök is – egy protokollvillába vonult házi karanténba, miután a vizsgálatok megerősítették, hogy Vergil Chițac PNL-s szenátor koronavírus-fertőzött. A konstancai szenátor február 17. és 19. között vett részt egy brüsszeli NATO-tanácskozáson, vélhetően ott fertőződött meg, és tőle kaphatta el a vírust irodavezetője, aki a családját is megfertőzte.

Orban pénteken arra kérte a kormány tagjait, hogy szigeteljék el magukat, és csakis telefonon, elektronikus úton lépjenek kapcsolatba egymással, munkatársaikkal. Azt is közölte, hogy a kormány minden tagjától és a PNL azon politikusaitól, akik kapcsolatba kerültek fertőzött kollégájukkal, mintát vesznek, amelyen elvégzik a koronavírus-tesztet, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák. 

Ilyen körülmények között rendkívüli intézkedéseket hoznak az Orban-kormányt beiktató szavazáson, amelyre egyébként már szombaton sor kerülhet. 

A bukaresti sajtó hivatalos forrásai szerint a kormánytagok meghallgatása egyetlen teremben fog zajlani, a házi vagy intézményes karanténba került minisztereket pedig videón kapcsolják be. A szavazás egy fertőtlenített teremben fog zajlani, ahová a képviselők és szenátorok egyenként léphetnek be. 

Ráadásul minden honatya védőfelszerelésben lesz, és mindenkin elvégzik a koronavírus-tesztet. Az eseményre ugyanakkor a sajtót nem engedik be, és a felvázolt terv még módosulhat, tették hozzá. 








EZT OLVASTA MÁR?

X