Különböző jövőképek ütköztek a csíkszeredai előválasztáson – Korodi Attilával beszélgettünk


-A A+

Nagy fölénnyel nyerte meg a Csíkszeredában hosszú idő után újra megszervezett előválasztást március 7-én a város polgármesteri székéért harcba szálló Korodi Attila parlamenti képviselő a jelenlegi elöljáróval, Ráduly Róbert Kálmánnal szemben. Az RMDSZ újdonsült polgármester-jelöltje szerint a városlakók az általa felvázolt jövőképet látják követendőnek. A képviselővel készült beszélgetésben az előválasztások eredményeinek értékelése mellett a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről is szót ejtettünk.

A napokban Bukarestben járt: mit tapasztalt, hogyan reagált a főváros a koronavírus-járványra?

Sok minden változott. Szombaton a városi forgalom egy gyenge vasárnapival sem ért fel, a buszokon nincsenek emberek. Miután Bukarestben fertőzötteket azonosítottak, a város visszafogta magát. Érkeznek fotók a bevásárlóközpontokból, szupermarketekből zsúfoltságról, de ez is lecsendesedett, megszűnt a nyomulás, a legtöbb ember valamilyen szinten tartalékolt már otthonra.

Hogyan látja a kormány által a helyzet kezelésére meghozott intézkedéseket?

Van egy olaszországi példa előttünk, ezért szerintem eddig a kormány relatív jól kezeli a helyzetet, mondhatjuk, hogy szokatlanul jól, ahhoz képest, amit megszokhattunk krízishelyzetek esetén. Remélem, ki tudnak tartani! A kormányban nagyon jól tudják, hogy az egészségügyi ellátórendszer teherbírása limitált, és ezért a bevezetett szigorítások azt a cél szolgálják, hogy a vírus terjedése minél lassabb legyen. Tudjuk, hogy a nehezebb időszak elkerülésére nincs lehetőség.

Mit gondol, a csíkszeredai, székelyföldi embereknek lesz-e türelmük, kitartásuk, fegyelmezettségük a helyzet megfelelő kezelésére, a szabályok betartására.

Véleményem szerint lesz. Mivel a régióban még nincsen azonosított beteg ember (Kovászna megyében már van – szerk. megj.), ezért, bár van aggodalom, nincs kifejezett pánikhangulat. Az emberek járnak az utcákon, és azt gondolom, a szabályok betartásával nincs is gond egyelőre. Élni kell, viszont kötelező az óvatosság! Látok üzleteket, ahol ki vannak téve a kézfertőtlenítő szerek, az üzletek egy része előtt kint állnak az emberek sorban a zsúfoltság elkerülése érdekében. Tehát nálunk is több jó példa van már.

A sajtó nagy része Korodi Attila előválasztási győzelmét polgármester-választási győzelemként tálalta. Elmondható az eredmények ismeretében, hogy nem igazán lesz ellenfele a júniusi helyhatósági választásokon?

Biztosan lesz ellenfelem. Viszont, ha Ráduly Róbert tartja a szavát, akkor nem ő lesz. Az előválasztás éppen erről szólt. Ezért volt fontos és nagy téttel bíró az előválasztás, hogy az RMDSZ-en belül megteremtettük azt a belső demokráciát, amely által a belső víziók, jövőképek ütköztetései megtörténhetnek. Ezt követően a szövetség Erdély-szinten együtt áll fel azért, hogy  megmutassuk a többségi  nemzetnek azt, hogy itt van egy erős erdélyi magyar közösség.

Négy évvel ezelőtt nem tartottak előválasztást Csíkszeredában, és akkor a helyhatósági választásokon háromezer emberrel több választó ment el szavazni, mint most március 7-én. Ráduly Róbert újraválasztását akkor az urnákhoz járulók 72 százaléka támogatta. Most közel 74 százalékuk ellene szavazott. Mi okozhatta ezt a látványos hangulatváltást a városban?

Az eredményeket, a számokat mindenképpen alázattal kell kezelni. Lehet, hogy nem is én kell erre a kérdésre megfogalmazzam a választ. Azért indultam el az előválasztáson, mert láttam, hogy a városban igény van egy erős jövőkép-meghatározásra, a következő tíz év életének megszervezésére. Érzik a városlakók azt, hogy nem lehet a város motorjait azon a szinten hagyni, ahogy most működnek. Akár ebben a koronavírusos krízishelyzetben is igazolódik, hogy nem lehet egy megyeszékhely önkormányzatát gazdaságfejlesztési politika nélkül hagyni. Nem lehet egy ilyen önkormányzatnak figyelmen kívül hagyni azt, hogy lakhatási problémák vannak Csíkszeredában, és olyan égető kérdéseket kell megoldani, amelyekről azt gondolom, hogy a mostani városvezetés nem kezeli helyén őket. Ez volt a válasz a felvetéseimre. Én egy nagyon pontos jövőképet fogalmaztam meg. Sokan felrótták, hogy ígérgetünk. Nem ígérgetünk, hanem egy olyan jövőképet határoztuk meg, ami mellé eszközöket fogunk teremteni. Ez hozzátartozik az önkormányzat feladatköréhez. Ez adja a hatalmas különbséget. Két vízió ütközött ezen a választáson és ez pontosan kiderült az utolsó heti vitából. Ebből két a vízióból Csíkszereda a következő tíz éves vízióra voksolt, vagyis arra, amelyik  felzárkózik ennek a modern világnak a nyűgösebb és a jó részéhez is.

Gondolkozott-e már a leendő csapatán? Kik lennének például az alpolgármester-jelöltjei?

Nem! Ez a határozott válaszom. Az alpolgármesterek megválasztása egy nagyon komoly belső döntéshozatali rendszeren keresztül történik. Egyfelől meg kell várni a helyhatósági választás eredményét. Kell látni, hogy a szövetség mekkora bizalmat kap a városlakók részéről. Az alpolgármesterek kérdését a városi RMDSZ-szervezet bővített döntéshozatali fóruma dönti el. Ez egy komplex folyamat és nem fogjuk megspórolni a vitákat ebben a kérdésben.

Ráduly Róbert Kálmán az elsők között gratulált az előválasztási győzelméhez. Következő hétfői rádióinterjújában viszont már azt vetítette előre, hogy leállhatnak a csíkszeredai nagy projektek, amelyek között van olyan, amelyet ön nem feltétlenül támogat (pl. a mobilitási nagy projekt). Fognak egyeztetni a júniusi választásokig a következő hónapok feladatairól?

Ráduly Róbert téves információkat visz be a közbeszédbe, ami helytelen. A mobilitási projektre szükség van Csíkszeredában. A mobilitási fejlesztés a vertikumát jelenti az alapinfrastruktúra-fejlesztésnek. A csíkszeredai lakosok egy részének van erről véleménye, vannak kérdéseik. Természetes, hogy mielőtt a mostani városvezetés aláírja a szerződéseket, ezekeket a kérdéseket le kell tisztázni.  Azt gondolom, hogy ebben a hétfői megnyilatkozásában a polgármester ugyanazt hozta, mint a választási kampányban, ahol úgy tekintette a váltás lehetőségét, mint egy nem létező tényezőt. Én csak azt szeretném jelezni, hogy három alkalommal vettem és adtam át minisztériumot nagyon precíz procedúrák alapján. Jobban tudom, mint a polgármester, hogy hogyan kell átvenni és hogyan kell átadni közintézményeket. Ebben tehát nagyon erős tapasztalatom van. Ismételten meg szeretném erősíteni, hogy az önkormányzatban nagyon sok jó ember dolgozik. Sok jó szakember, akiket hagyni kell dolgozni, haladni, dönteni. Az önkormányzat nem egyéni vezérlésű rendszer, hanem sokkal összetettebb. Van egy önkormányzati tanács és amellett van több szakértői gárda, amelyek az önkormányzaton belül dolgoznak.

Az előválasztási kampány utolsó napjának különös momentuma volt egy Ráduly Róbert által szervezett beszélgetés, amelynek résztvevői – Antal Árpád, Tamás Sándor, Tánczos Barna, Zsigmond Barna Pál – többé-kevésbé burkoltan a jelenlegi polgármesternek kampányoltak. Ennek az eseménynek van egy olyan értelmezése is, miszerint voltaképpen Budapest (a fidesz, a nagyobbik magyar kormánypárt) üzente általa, hogy Ráduly csíkszeredai újraválasztását támogatják. Ezt hogyan kommentálja?

Azokban az intézményi rendszerekben, ahol eddig dolgoztam, szorosan együttműködtem Németh Zsolték csapatával. Például az Európai Tanácsban, vagy a Kárpát-medencei Magyar  Képviselők Fórumának rendszerében. Azt gondolom, az a péntek este egy esemény volt. Nem kell többet belegondolni, mint ami történt.

Győzelmi beszédében utalt arra, hogy nagy nyomás alatt volt az előválasztást megelőző hetekben, többen megpróbálták lebeszélni az indulásról. Köztük volt Kelemen Hunor szövetségi elnök is, aki attól tartott, hogy az előválasztási kampány olyan árkokat ás, amiket utólag nehéz betömni. Keletkeztek-e ilyen árkok?

Szerintem nem keletkeztek, mert nem törtük meg a város életét, hanem mindössze az történt, hogy egy új vízió mellé zárkózott fel pozitívan a város. Én elismerem a Ráduly Róbert által eddig elvégzett munkát. Viszont mindenki látja, hogy egy új évtized jött el, egy új történetet kell felférceljünk. A nyomásgyakorlás nem Kelemen Hunorra vonatkozik. Voltak ebben a kampány-időszakban olyan szereplők, akik úgy gondolták: ezt a versenyt úgy lehet megnyerni, hogyha rám nyomást gyakorolnak, hogy ne tudjam végezni a munkámat, ne tudjak találkozni emberekkel. Azt gondolom, a közösség választ adott erre.

Elképzelhetőnek tartja, hogy elhalasztják a nyári helyhatósági választásokat?

Ez annak a függvényében fog kiderülni, hogy a koronavírus terjedése milyen ütemben, milyen időszakban történik meg. A szakemberek szerint az várható, hogy a két húsvét időszakára csúcsosodik ki. Azt gondolom, hogy a kormány okosan dönt akkor, amikor jelen helyzetben nem nyilatkozik ebben a kérdésben. Jó lenne június 28-án az önkormányzati választásokat, de ha úgy ítéli meg a román állam, hogy képtelenség ezt biztonságban megszervezni, akkor egy-két hónapos eltolódás nem a világ vége.








EZT OLVASTA MÁR?

X