Elítélik a román pártok is Johannis autonómiatervezettel kapcsolatos kirohanását
A Szociáldemokrata Párt (PSD) visszautasítja Klaus Johannis vádját, miszerint „odaadta Erdélyt a magyaroknak”, és az államfői státussal összeegyeztethetetlen hangvételűnek nevezte az elnöknek a székelyföldi autonómiastatútummal kapcsolatos kijelentéseit. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) „nacionalista uszításnak” tartja az elhangzottakat, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig a titkosszolgálatok meghallgatását kéri az „1989 után elhangzott legsúlyosabb vád” ügyében.
Klaus Johannis államfőnek a székelyföldi autonómiastatútum tervezetének képviselőházi hallgatólagos elfogadásával kapcsolatos nyilatkozata jól szemlélteti, „milyen mélyre lehet süllyedni a politikában" – vélte Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerdai Facebook-bejegyzésében. Szerinte az elnök „kirohanása" nem méltó az államfői tisztséghez.
„Emlékeztetem Johannist, hogy semmiféle reakciót nem váltott ki belőle az, amikor pár nappal ezelőtt meghurcolták Románia nagykövetét Budapesten. Cinkosan hallgatott. Ha igazi hazafi lenne, megvédte volna a román nagykövetet" – fogalmazott.
A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozza, Johannis tudatában van annak, hogy a PSD is ellenzi az autonómiastatútum tervezetét, mint ahogyan annak is, hogy a 14 órakor kezdődött ülésén a szenátus döntő házként elutasítja a kezdeményezést. „De ennek ellenére nem tágított ettől a román- és demokráciaellenes kirohanástól" – tette hozzá.
Marcel Ciolacu ugyanakkor úgy vélte, jelen helyzetben nem a politikai csatározások kellene foglalkoztassák az államfőt, hanem „a románok sorsa, életszínvonaluk védelme, a munkahelyek megőrzése, a hiteltörlesztések halasztásának lehetősége, a gyermeküket magukra hagyni kényszerülő munkavállalók helyzetének megoldása".
USR: uszító volt Johannis beszéde
Cătălin Drulă, az USR parlamenti képviselője szerint „uszítóan nacionalista” volt Klaus Johannis beszéde. „Mindannyian tudjuk, hogy a PSD inkompetens és állandóan gyanús ügyleteket próbál nyélbe ütni. (…) De innen nacionalista uszításig még hosszú az út” – írta Facebook-oldalán a politikus. Drulă szerint a „vadimos” (Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt néhai elnöke – szerk. megj.) hangvétellel az államfő inkább csak a volt pártja, a nemzeti liberálisok alkotta és Ludovic Orban által vezetett kormány hozzá nem értését próbálta leplezni a koronavírus-járvány okozta válság közepette.
„Ezzel nem oldódik meg a PNL által előidézett suceavai katasztrófa, és a halottakat sem támasztjuk fel a ’90-es évek nacionalista rögeszméit hajtogatva” – fogalmazott az USR képviselője.
Tăriceanu: 1989 óta nem hangzott el ilyen súlyos vád
Klaus Johannis álljon a parlament elé és bizonyítsa be, hogy a PSD „titkos megállapodást kötött egy idegen hatalommal” arról, hogy átadja az ország területének egy részét, ellenkező esetben le kell mondania – jelentette ki szerdán Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
„Johannis ma a legsúlyosabb vádat fogalmazta meg, ami elhangzott Romániában 1989 decembere után. Azzal vádolt meg egy parlamenti pártot, hogy titkos megállapodást kötött egy idegen hatalommal az ország területe egy részének átengedéséről. Ez nem maradhat így. Klaus Johannisnak a parlamentbe kell jönnie, és bizonyítania kell súlyos vádjait. Ennek az ügynek csak két végkifejlete lehet: vagy igazak a vádak, és akkor be kell tiltani az érintett pártot, vagy Románia elnöke hazudik és manipulál, akkor pedig le kell mondania, és alá kell vetnie magát a törvény szigorának" – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Tăriceanu.
Az ALDE elnöke kérte a hírszerző szolgálat (SRI) és a kémelhárítás (SIE) vezetőinek a parlamenti meghallgatását is az elhangzottak kapcsán. A pártvezető szerint a képviselőház hibát követett el, amit a szenátus kijavít. Tăricenu azt írta, akkor sincs vész, ha a másik ház is jóváhagyná a tervezetet, „noha erre még nem volt példa”, mert akkor a törvény az Államelnöki Hivatalba kerül kihirdetésre, „ahol pedig ott van, ugyebár, a románok védelmezője, Klaus Werner Johannis”.
(Nyitókép: Marcel Ciolacu, a PSD és Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke | Fotó: Agerpres)
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33057 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33057 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33060 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni