RMDSZ: Iohannis ismét előhúzta a magyar kártyát


-A A+

Múlt heti sértő kijelentését egy újabb elfogadhatatlan nyilatkozattal próbálta megindokolni Klaus Iohannis államfő az RMDSZ szerint. Az érdekvédelmi szövetség az elnöknek a közigazgatási törvénykönyv módosítását érintő véleményére úgy reagált közleményében, hogy Iohannis „ma ismét előhúzta a magyar kártyát”.

Az RMDSZ állásfoglalásában kifejtette: a szervezet a magyar közösség anyanyelvhasználatának megerősítéséért és kibővítéséért küzd immár 30 éve folyamatosan. „Nem az utcán küzdünk, hanem a parlamentben. De nem annak sötét szobáiban, ahogyan azt az államelnök állítja, hanem a plénum előtt mindig alkotmányosan” – írták.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy „a kisebbségi szempontból példaértékű Romániában” az államelnök tulajdonképpen azt nehezményezi, hogy a 2001 óta érvényben levő kisebbségi jogok megerősítését és a magyar közösségi szimbólumok büntetlen használatát kéri az RMDSZ. „Ezt kértük 2018-ban, amikor az új közigazgatási törvénykönyvbe javaslatunkra bekerült, hogy a kisebbségek korábban szerzett anyanyelvhasználati jogai utólag nem korlátozhatók. Az új törvénykönyv rögzítette, hogy ezután ott is lehet alkalmazni a kisebbségi jogokat, ahol a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot, ha így dönt az önkormányzat. A törvénykönyvet a parlament 2018. július 9-én megszavazta, de a PNL és az államelnök, Klaus Iohannis is megtámadta az alkotmánybíróságon” – olvasható az állásfoglalásban.

Az RMDSZ felidézte, hogy 2019. július 3-án sürgősségi kormányrendelettel fogadta el a Dăncilă-kormány a PSD által kidolgozott új közigazgatási törvénykönyvet. Mivel ez számos ponton csorbította a magyar közösség megszerzett jogait, a szövetség honatyái módosító javaslatot nyújtottak be, de ezt a szenátus meg sem vitatta. Az RMDSZ csak azt kérte a törvénykönyvbe foglalni, amit egyszer már elfogadtattak a parlamenttel – hangsúlyozták.

„Szélesebb körű anyanyelvhasználatért és közösségi szimbólumaink büntetlen használatáért nyújtottuk be 2019. október 28-án saját közigazgatási törvénykönyv-tervezetünket, ami tartalmazta azokat a javaslatokat, amelyeket a parlament egyszer már elfogadott. Ezt a törvénytervezetet fogadta el 2020. április 8-án hallgatólagosan a szenátus, ez ellen szólalt ma fel az államelnök. Miért baj az, ha azt kérjük, hogy a kórház vagy a polgármesteri hivatal mellett a rendőrségen is lehessen magyarul beszélni ott, ahol 20 százalék a kisebbség aránya? Bukovina zászlaját fel lehet vonni, de a székely zászló használatáért büntetés jár?” – áll még a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X