Kövesi az EJEB döntéséről: az igazságszolgáltatást támogatók győzelme


-A A+

Laura Codruţa Kövesi, az Európai Ügyészség megválasztott főügyésze úgy nyilatkozott: az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) keddi döntése mindazok győzelmét jelenti, akik az igazságszolgáltatást támogatták az utóbbi években.

Az Europa FM-nek nyilatkozó volt korrupcióellenes (DNA-) főügyész azt mondta, elégedettséggel tölti el az EJEB ítélete, amellyel elmarasztalta Romániát abban a perben, amelyet ő kezdeményezett a DNA éléről történt menesztése miatt.

„Nagyon hittem ebben a kezdeményezésemben, amely inkább elvi jellegű volt: az igazságszolgáltatás, az ügyészek és a bírák függetlenségéről szólt. Úgy érzem, ez nemcsak az én személyes győzelmem, hanem az egész igazságszolgáltatási rendszer győzelme, és mindazoké, akik az utóbbi években támogatták az igazságszolgáltatást” – mondta Kövesi.

A strasbourgi székhelyű EJEB keddi közleménye értelmében Románia megsértette a volt korrupcióellenes főügyész jogait azáltal, hogy mandátumának lejárta előtt menesztette tisztségből. Az európai bíróság egyöntetű döntése szerint sérült Kövesi tisztességes tárgyaláshoz való joga, valamint a véleménynyilvánítás szabadságához való joga.

A DNA-főügyészi tisztségéből második mandátumának lejárta előtt menesztett Kövesinek – az EJEB határozata értelmében – nem állt módjában érdemben megfellebbezni a leváltására vonatkozó döntést, a fellebbezést ugyanis csak a leváltásáról szóló elnöki rendelet ellen nyújthatta volna be, menesztésének indokát, miszerint a korrupcióellenes törvények reformjának bírálata miatt kellett távoznia posztjáról, nem támadhatta meg.

Az EJEB szerint azért sérült a véleménynyilvánítás szabadságához való joga, mert egy közérdekű téma kapcsán tett bíráló nyilatkozatai miatt váltották le. Korrupcióellenes főügyészként a feladatai közé tartozott, hogy kifejtse véleményét a bírákat és ügyészeket, ezek függetlenségét, illetve a korrupció elleni küzdelmet érintő törvénymódosításokról – állítja az EJEB.

A döntés értelmében ugyanakkor Kövesi idő előtti menesztése szembemegy az igazságszolgáltatás függetlenségének elvével, ugyanakkor elbátortalanította őt és más bírákat és ügyészeket attól, hogy részt vegyenek az igazságügyi reformot érintő vitákban.








EZT OLVASTA MÁR?

X