SZNT: megváltozott eszközökkel, de folytatódik a székelyek nagy menetelése


-A A+

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint megváltozott eszközökkel, de folytatódik a székelyek nagy menetelése.

Pénteki közleményében Izsák Balázs. az SZNT elnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés csütörtökön éjfélkor lezárult aláírásgyűjtését hasonlította a 2013 októberében szervezett nagy meneteléshez, melynek során a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a szervezők becslése szerint 120 ezer ember alakított ki 53 kilométeres összefüggő menetoszlopot.

Az SZNT elnöke köszönetet mondott minden aláírónak, külön azoknak, akik a nyilvánosság előtt vagy éppen saját ismeretségi körükben másokat is erre ösztönöztek. Külön köszönetet mondott az SZNT küldötteinek. Úgy vélte: „A magyar társadalom egységes fellépése mögött a Székely Nemzeti Tanács hitelessége áll".

 

Hozzátette: ha székelyföldi közéletről van szó, a film-, a kép- vagy az írott anyag nem nélkülözhet jeleneteket a Székelyek Nagy Meneteléséből, a Székely Szabadság Napjából vagy a Székelyföld autonómiájának napján fellobbanó máglyák fényeiből. Kijelentette: a munka nem ért véget azzal, hogy sikerült összegyűjteni a több mint egymillió aláírást, az aláírások gyűjtése csak szünetel. „Bízunk a folytatásban, abban, hogy a kérésünkre érkezik egy méltányos döntés az Európai Uniótól, és ezt követően folytatni tudjuk a támogatások gyűjtését, hogy végül, a másik feltétel, a további négy uniós országból szükséges kvóta összegyűljön, és sikeressé tegyük a kezdeményezést" – fogalmazott Izsák Balázs.

A nemzeti régiókért elindított polgári kezdeményezés célja arra ösztönözni az Európai Uniót, hogy kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Amint a kezdeményezést elindító SZNT elnöke, Izsák Balázs korábban fogalmazott: a polgári kezdeményezés egyebek között annak a megakadályozását tűzi ki célul, hogy az Európai Unió kohéziós forrásait a tagállamok az asszimilációs politikájukban használják fel.

(Nyitókép forrása: SZNT-Facebook-oldal)








EZT OLVASTA MÁR?

X