PSD: egy joghézag miatt május 15-étől semmilyen korlátozás nem lesz érvényben


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője éles támadást intézett a kormány ellen, amiért nem terjesztette be idejében a május 15-től érvénybe lépő vészhelyzet intézkedéscsomagjáról szóló törvénytervezetét.

Robert Simonis hétfőn kijelentette: ha sikerül is a parlament mindkét házában péntekig megszavazni a kormány törvénytervezetét, akkor sem fog az május 15-ig hatályba lépni, hiszen kihirdetése előtt az alkotmányossági normakontrollra is időt kell hagyni, és csak a közlönyben való publikálása után 3 nappal lép hatályba.

Az ellenzéki politikus szerint tehát Romániában május 14. után joghézag keletkezik a koronavírus-járvány elleni hatósági intézkedések terén, és "mindenki azt tehet, amit akar". A PSD frakcióvezetője szerint a kormányt terheli a felelősség, ha emiatt újabb fertőzési hullám kezdődik az országban.

 

Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője hétfő délután jelentette be, hogy a kormány elfogadta a vészhelyzetre vonatkozó törvénytervezetet. Megerősítette, a hatóságoknak pedig szükségük van a törvényes felhatalmazásra ahhoz, hogy meghozhassák az állampolgárok életének és egészségének megvédéséhez szükséges intézkedéseket. 

A 2004-ben kiadott 21-es kormányrendelet által szabályozott veszélyhelyzet is lehetővé teszi, hogy a járvány terjedésének megfékezése érdekében korlátozzák a gyülekezési és mozgásszabadságot, de erről már nem adhat ki katonai rendeletet a belügyminiszter, ahogyan tette eddig a rendkívüli állapot idején.

Az alkotmány egyértelműen leszögezi, hogy "egyes jogok és szabadságok gyakorlása kizárólag törvénnyel korlátozható". A veszélyhelyzetben így már csak akkor korlátozhatja a kisebbségi kormány az állampolgári jogokat, ha ehhez a parlament törvényi felhatalmazást ad számára.








EZT OLVASTA MÁR?

X