A kormány ismét elrendeli a vészhelyzetet, ezúttal a törvény alapján


-A A+

A kormány határozattal, a hétfőn hatályba lépő 2020/55-ös törvény előírásai alapján rendeli el a veszélyhelyzetet, jelentette ki a miniszterelnök a kabinet hétfői ülésének elején.

Ludovic Orban kifejtette, hogy a helyzet jogi elemzése nyomán jutottak erre a döntésre. Közlése szerint a 2004/21-es kormányrendelet eddig is szolgáltatott jogalapot a veszélyhelyzet kihirdetésére, azonban a „viták és megjegyzések” megelőzése érdekében, illetve azért, hogy „a helyzet világos és tiszta legyen”, a kormány úgy döntött: határozattal rendeli el az országban a veszélyhelyzetet, az említett törvény alapján – szögezte le a miniszterelnök.

Mint ismert, az Orban-kabinet a 2004/21-es kormányrendelet alapján hirdette ki a veszélyhelyzetet csütörtök este. Ez a jogszabály azonban nem hatalmazza fel a kormányt szabadságjogokat korlátozó intézkedések bevezetésére. Hétfőtől azonban már hatályba lép a 21-es rendeletet felülíró törvény, és ez már jogalapot ad a korlátozó intézkedések bevezetésére és a szabályszegők megbírságolására is. A vészhelyzet kihirdetését a törvény szerint öt napon belül a parlamentnek is jóvá kell hagynia.








EZT OLVASTA MÁR?

X