Videokonferencián tárgyalt a román és a lengyel miniszterelnök


-A A+

Videokonferencián tárgyalt Ludovic Orban miniszterelnök lengyel hivatali kollégájával, Mateusz Morawieckivel. A beszélgetés jó alkalmat adott a Lengyel Fejlesztési Alap modelljének bemutatására – derül ki a kormány Facebook-bejegyzéséből.

A megbeszélés kiindulópontja az európai és a nemzeti gazdaságok koronavírus-járvány utáni újjáépítése volt. Ennek mentén a két kormányfő áttekintette a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, többek közt gazdasági és kereskedelmi téren.

A lengyel fél ismertette a Lengyel Fejlesztési Alap modelljét, a téma kapcsán pedig a két ország szakértői folytatják a tárgyalásokat. Ugyanakkor a két miniszterelnök elismerően nyilatkozott a kétoldalú kapcsolatok színvonaláról, amely a szilárd stratégiai partnerségen és több területen találkozó közös érdekeken alapul. Ennek kapcsán felmerült, hogy a két ország még az idén közös kormányülést tartson, amennyiben ezt a járványhelyzet megengedi.

 

Ludovic Orban úgy nyilatkozott, nagyra értékeli a két ország közötti együttműködést, amelyet főleg gazdasági téren kíván még jobban megerősíteni.

(Nyitókép forrása: gov.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X