Törvénytervezet: Mihály vajda a román nép mártírja és hőse lesz


-A A+

Megszavazta szerdán a szenátus azt a tervezetet, amelynek értelmében a román nép hősévé és mártírjává avatnák Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) román fejedelmet, és minden évben május 27-én emlékeznének meg róla.

A szenátorok telefonon szavaztak a javaslatról, amelyet 110 támogató szavazattal és 23 tartózkodás mellett fogadtak el. „A román nép mártírjává és hősévé nyilvánítjuk Vitéz Mihályt, Havasalföld, Moldva és Erdély fejedelmét, a román nép első egyesítésében játszott jelentős szerepéért, bátorságáért és áldozatáért” - olvasható a tervezet szövegében.

A jogszabály szerint május 27-én a központi és helyi hatóságok, valamint más intézmények közpénztámogatással, tudományos és kulturális rendezvényekkel adózhatnak a fejedelem emlékének. A közszolgálati televízió és rádió szintén műsorára tűzhet ezen a napon Vitéz Mihállyal kapcsolatos tematikájú programokat.

A szenátus szerdai plenáris ülésén csak 15-en voltak az ülésteremben, a törvényhozók zöme online vett részt a vitákban és a szavazáson. A Vitéz Mihályra vonatkozó tervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozóinak egy csoportja terjesztette be. A szenátus első házként szavazott, a végső döntés ebben az ügyben a képviselőházé lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X