Sepsiszentgyörgyön ünneplik Trianon centenáriumát a román nacionalisták
Június 4-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyre toborozza híveit a Calea Neamului (A Nemzet Útja) Egyesület. Antal Árpád, a háromszéki megyeszékhely polgármestere nyugalomra inti a lakosságot.
A Mihai Tîrnoveanu brassói orvos által vezetett román nacionalista szervezet Facebook-oldalán fogalmazott meg felhívást, miszerint a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára, csütörtökön 14 órától „román verses-zenés” kulturális rendezvényt szerveznek a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobornál.
„Június 4-én Sepsiszentgyörgyre megyünk, ahol a magyar irredentizmus ma sem ismeri el a trianoni békeszerződést, azt, hogy Erdély román föld. Tiszteljük azok véráldozatát, akik harcoltak és meghaltak a nagy egyesülésért, a bocskoros paraszt-katonákat és az tábornokaikat, akik megszentelték ezt az áldozatot az 1919-es hadjárattal, amely augusztus 4-én Budapest elfoglalásával ért véget, amikor felszabadították Magyarországot a kommunizmus alól. A trianoni aláírás tintájában ezeknek a románoknak a vére van, akik az égbe emelkedtek egész Romániáért. Román testvérek, a szívünk mélyéről mondjuk: együtt megyünk Istennel előre a román nemzet győzelméért” – írják a Calea Neamului szervezet Facebook oldalán.
Mihai Tîrnoveanu saját Facebook oldalán pedig pontosítja: „azért megyünk Sepsiszentgyörgyre és nem Brassóba, Iași-ba vagy Craiovára, mert ott az irredenta magyarok nem kérnek autonómiát”. Hozzáteszi: Sepsiszentgyörgyön évről évre „elsiratják a trianoni egyezményt”, ezért „ott szükséges, hogy látható legyen a román zászló, és hallhatók a román versek és énekek”, hogy „mindenki megértse, amit száz év alatt nem értettek meg: Erdély román föld, Hargita és Kovászna a román nemzetállam részei, és a román nyelv az egyetlen hivatalos az országban” – írja Mihai Tîrnoveanu.
Antal Árpád nyugalomra inti a sepsiszentgyörgyieket
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat engedélyezési bizottságában szerdán tárgyalták a Calea Neamului Egyesület beadványát, amellyel a június 4-i rendezvényük engedélyezését kérték. Antal Árpád polgármester arról tájékoztatott, hogy a jogszabályok értelmében a kulturális rendezvények esetében a szervezőknek csak bejelentési kötelezettségük van, azt nem kellene az önkormányzatnak engedélyeznie. A koronavírus-járvány miatti veszéhelyzetben kiadott miniszteri rendelet szerint a szabadtéri kulturális rendezvények esetében a szervezőknek egy járványtani stratégiát is be kell mutatniuk.
A polgármester szerint Mihai Tîrnoveanu szerdán bemutatta ezt a járványtani stratégiát az önkormányzatnak, illetve az engedélyezési bizottságban részt vevő csendőrség és rendőrség képviselőinek. Ezt továbbküldték a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak véleményezésre, és az alapján döntenek az engedélyezésről.
„Kezeljük ugyanazzal a nyugalommal és önbizalommal ezt a megnyilvánulást, mint amikor december elsején provokátorok érkeznek a városba. Mindig legyen szem előtt, hogy ezek jönnek és hazamennek, de mi itt kell maradjunk” – fogalmazta meg felhívását a sepsiszentgyörgyiek irányába Antal Árpád polgármester.
(Nyitókép forrása: Calea Neamului Facebook-oldal)
- 33257 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33259 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33259 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33260 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33262 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33262 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni