Alkotmánysértők a polgármesterek mandátumát meghosszabbító jogszabályok


-A A+

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság szerdán azokat a jogszabályokat, amelyekkel a kormány, illetve a parlament a koronavírus-járvány miatt meghosszabbította a polgármesterek és önkormányzati képviselők júniusban lejáró mandátumát.

Az Agerpres hírügynökség úgy tudja: a kormány erről szóló sürgősségi rendelete azért bukta el a normakontrollt, mert a helyi választott tisztségviselők mandátumát csak törvénnyel lehet meghosszabbítani, a parlament által később megszavazott, azonos tárgyú törvény pedig azért, mert az alaptörvény nem tesz lehetővé „párhuzamos" jogalkotást.

A témáról belpolitikai csatározás alakult ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya és a parlamentben – szövetségesei támogatásával – továbbra is meghatározó szerepet játszó ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) között. Arról, hogy a járvány miatt a választást legalább fél évvel el kell halasztani, nem volt vita a két nagy párt között, de a PSD azt akarta elérni, hogy a parlament dönthessen az elhalasztott önkormányzati választások időpontjáról, a PNL pedig – az alkotmányos óvással – meg akarta ezt akadályozni. Az ellenzéki PSD minél későbbi, a kormányon lévő, csökkenő népszerűségű PNL pedig minél korábbi időpontban érdekelt.

A képviselőház május 13-án fogadta el döntő fórumként a helyi választott tisztségviselők mandátumának meghosszabbításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezetet. A jogszabály értelmében a szükségállapot feloldását követő legtöbb hat hónapra hosszabbítható meg a helyi választott tisztségviselők megbízatása. A törvény előírja még, hogy a 2020-as helyhatósági választások dátumát a parlament szabja meg organikus törvénnyel, legkevesebb 75 nappal a voksolás tervezett időpontja előtt.

A román média értelmezése szerint az alkotmánybírósági határozat ellehetetleníti Románia önkormányzatait, ha a parlamentnek nem sikerül rekordsebességgel felszámolni a joghézagot. Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a PSD ideiglenes elnöke szerint a parlament ki fogja javítani a „hozzá nem értő kormány hibáját", de ahhoz, hogy az önkormányzati tisztségviselők mandátumát meghosszabbító törvény a június 21-i határidőig hatályba lépjen, arra van szükség, hogy sem a PNL sem Klaus Iohannis államfő ne hátráltassa a jogalkotást újabb óvásokkal.

(Nyitókép: Illusztráció | Forrás: cluj24.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X