Kivizsgálják a szükségállapot idején végzett közbeszerzéseket


-A A+

Jóváhagyta szerdán a képviselőház és a szenátus házbizottsága egy vizsgáló testület létrehozását, amely a szükségállapot idején eszközölt közbeszerzéseket és a helyzet menedzselésére hozott intézkedéseket ellenőrizné.

A határozat értelmében a bizottság dolga lesz kielemezni, hogy megalapozottak és hatékonyak voltak-e a külföldről – az úgynevezett sárga és vörös zónákból – hazatérő román állampolgárok tájékoztatása, ellenőrzése és járványtani megfigyelése érdekében hozott intézkedések; a katonai rendeletek kidolgozásának és megalapozottságának módja; az egészségügyi fogyóanyagok, gyógyszerek és a járvány megfékezésére használt egyéb termékek beszerzésének ellenőrzése; a fertőzésgyanús személyek diagnosztizálásának és kezelésének módja.

A bizottságnak emellett még meg kell vizsgálnia a legnagyobb járványgócpontok kialakulásának körülményeit és okait, illetve azon intézkedéseket, amelyeket a hatóságok hoztak a helyzet ellenőrzés alatt tartása érdekében. A szociális és gazdasági intézkedéseket – mint például a kényszerszabadság idején nyújtott támogatás és a munkahelyek megőrzése érdekében nyújtott támogatás – szintén vizsgálat alá bocsátja a bizottság, illetve azt is megvizsgálja, hogy az állami büdzséből mennyi pénzt utaltak ki a járvány terjedésének korlátozását és megfékezését biztosító anyagokra.

A bizottságnak 21 tagja lesz, és jogában áll meghallgatásokat végezni és felszólítani a közintézményeket és hatóságokat, vagy magánintézményeket, állampolgárokat, hogy a rendelkezésére bocsásson adatokat és információkat, amelyek elősegítik a vizsgálatot.








EZT OLVASTA MÁR?

X