FRISSÍTVE - Szijjártó Péter szerint Iohannis szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek


-A A+

FRISSÍTVE: Alkotmányossági óvást emelt Klaus Iohannis államfő a Temes megyei Óbéb és Kübekháza közötti román–magyar nemzetközi közúti határátkelő létesítéséről elfogadott törvény ellen – közölte pénteken az elnöki hivatal. FRISSÍTÉS: Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint a román államfő szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek. 

A képviselőház által május végén elfogadott jogszabály előírja, hogy a kormány kezdjen diplomáciai tárgyalásokat Magyarországgal a magyar–román–szerb hármas határnál található új nemzetközi határátkelőhely létrehozásáról.

Az államfő szerint azért sérti az alaptörvényt a képviselőház által csaknem egyhangúlag megszavazott törvény, mert általa a parlament beavatkozna az államfő, illetve a kormány hatáskörébe. Az óvás szerint a nemzetközi kapcsolatok terén a parlamentnek az a szerepe, hogy a kormány által kidolgozott, az államfő által aláírt nemzetközi szerződéseket ratifikálja. Románia nevében kizárólag a végrehajtó hatalom kezdeményezhet nemzetközi tárgyalásokat, ezt törvény nem írhatja elő a kormány számára – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

A kihirdetésre váró törvényt a Szociáldemokrata Párt (PSD) három Temes megyei, valamint a szerb kisebbség parlamenti képviselője kezdeményezte. A jogszabály indoklása szerint a határátkelő a Románia, Magyarország és Szerbia közötti gazdasági, kulturális, oktatási együttműködést segítené, hozzájárulna a munkaerő szabad áramlásához, és megkönnyítené a határok által mesterségesen elválasztott családok tagjai közötti kapcsolattartást.

A kezdeményezők szerint egy állandó határátkelő működtetése visszaszoríthatja az illegális migrációt is, és a jelenlegi 85-ről 22 kilométerre csökkentené az utat Óbéb és a térség legfontosabb városa, Szeged között.

A magyar–román–szerb hármas határnál a magyarországi Kübekháza és a szerbiai Rábé között már megnyílt az állandó határátkelőhely, amelyet tavaly októberben avatott fel Szijjártó Péter magyar és Ivica Dacic szerb külügyminiszter. A jövő évben a Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) Eurorégió két nagyvárosa – Temesvár és Újvidék – is Európa kulturális fővárosa lesz.

FRISSÍTÉS: Románia elnöke szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek, amikor megakadályozza egy új határátkelőhely létesítését a két ország között – írta Magyarország külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán

„Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus” – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter. Hozzátette: Klaus Iohannis „folyamatosan belekeveri Magyarországot és a magyar kormányt a romániai választási kampányba”, mostani döntésével „szándékosan árt a magyar-román együttműködésnek”, és olyan ügyet akadályoz, amely mind a magyar, mind a román embereknek fontos. 

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a két ország határán nyitott határátkelőhelyek nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőségűek is, közelebb hozzák egymáshoz a határ két oldalán élő közösségeket, és napi szinten könnyítik meg a környéken élők életét.

„Egy új határátkelő létrehozásának megvétózása nem mást jelent, mint két nemzet egymáshoz való közeledésének szándékos akadályozását” – közölte Szijjártó Péter. A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány továbbra is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett, mivel ez az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarok érdeke is.








EZT OLVASTA MÁR?

X