FRISSÍTVE - Lezárult az RMDSZ jelöltállítása Kolozs megyében
FRISSÍTVE - Rangsorolta szombaton a megyeitanácsos-jelöltjeit a Kolozs megyei RMDSZ. A szövetség tanácselnök-jelöltje és a lista vezetője a megyei tanács jelenlegi alelnöke, Vákár István lett. Ezzel lezárult a szervezet jelöltállítása a megyében.
A járványhelyzetre való tekintettel rendkívüli körülmények között, a kolozsvári Református Kollégium udvarán tartotta a megyeitanácsos-jelölteket rangsoroló ülését szombaton a Kolozs megyei RMDSZ Megyei Küldöttek Tanácsa. A 166 fős testület 120 tagja döntött arról, hogy milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a listán a szeptember 27-re tervezett önkormányzati választásokon.
Az ülés után tartott sajtótájékoztatón a megyei szervezet elnöke, Csoma Botond elmondta, a rangsorolást már március 13-án szerették volna megtartani, de a koronavírus-járvány miatt ezt el kellett halasztani. Kérdésünkre megerősítette: az MKT-tagok szombati döntésével lezárult az RMDSZ jelöltállítása Kolozs megyében. A Megyei Állandó Tanács pénteken a helyi tanácsosi listákat is véglegesítette.
Kolozs megyében 77 településen szervezetek előválasztást, ezek közül 21-et nem sikerült lebonyolítani a szükségállapot bevezetése előtt. Tanácsosi listát Kolozsvár mellett 4 municípiumban, egy városban és 46 községben állít az RMDSZ. Megyeszerte 14 polgármester-jelöltje lesz a szövetségnek – tájékoztatott Csoma Botond, aki örvendetesnek nevezte, hogy a négy évvel ezelőtti választásoktól eltérően idén Magyargorbón is lesz polgármesterjelöltjük.
Az MKT szombati, rangsoroló ülésén a mandátum végén lévő megyei tanácsosok beszámolója után a jelöltek bemutatkozása következett. A belső szabályozás szerint a megyei tanácsosi listán váltakozva követik egymást a kolozsvári és vidéki jelöltek, ezáltal biztosítva az arányos képviselet. A kilenc jelölt közül négyen nem kolozsváriak. A szavazás eredményeként két nő és három 35 év alatti személy került a hét befutónak számító helyekre, a küldöttek Vákár Istvánt választották az RMDSZ megyeitanácselnök-jelöltjévé.
A képviselők szavazatainak megszámlálása után kialakult rangsor a következő:
- Vákár István
- Balla Ferenc
- Antal Géza
- Rés Éva
- Lőrinczi Zoltán László
- Csorba Zsuzsanna Emese
- Tasnádi István Szilárd
- Okos-Rigó Dénes
- Szőcs Endre
Hét befutó helyre számítanak
A szavazás után Vákár István elmondta, reményeink szerint sikerül megtartani a jelenlegi hét megyei tanácsosi mandátumot. Az elmúlt négy évben megtapasztalhatták azt, hogy minél többen vannak jelen a megyei döntéshozatalban, annál hatékonyabban képviselhetik és segíthetik a magyarok lakta települések önkormányzatait és a megye magyar lakosait.
„Az elmúlt évek alatt sok minden történt Kolozs megyében, vannak eredményeink, amelyekre büszkék vagyunk, ilyenek az infrastrukturális beruházások: óvodák, iskolák, utak újultak meg, kórházakat korszerűsítettünk, bővült az ivóvíz- és csatornahálózat, épített örökségünk felújítása terén is jelentős sikereket értünk el. Vannak elkezdett feladatok, az építkezést folytatnunk kell, erre vállalkozom a továbbiakban is” – mondta el Vákár István.
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33134 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33134 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33135 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33137 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni