Helyhatósági választások: július 10-ig megnevezi jelöltjeit a PNL


-A A+

Július 10-ig megnevezi az önkormányzati választásokon induló jelöltjeit a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

Az alakulat végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően Ludovic Orban pártelnök azt mondta, július 10. a határidő a liberálisok részéről a megyei tanácselnöki és a polgármesteri tisztségekre pályázó jelöltek nevesítésére.

Az ülésen szó esett még a helyi fejlesztésekről szóló program előkészítéséről is, amelyet a kampány során ismertetnek majd a jelöltek. Az ebbe foglalt intézkedések közé tartozik a földgázelosztó hálózat bővítése is, amelyre egymilliárd eurót szán a kormány uniós alapokból a következő hét évben.








EZT OLVASTA MÁR?

X