Eckstein nem hisz Victor Ponta szép szavaiban


-A A+

Eckstein-Kovács Péter nem hisz Victor Pontának abban az ígéretében, hogy a kormány megpróbálja figyelembe venni az RMDSZ-nek azt az alkotmánymódosító javaslatát, miszerint Romániában ismerjék el államalkotó tényezőként a kisebbségeket.

„Victor Ponta egy showman, és itt is egy nagyon jó minőségű show-t adott elő. Tárgyalókészségről beszélt, kompromisszumokat emlegetett, de Király Andráson kívül államtitkárunk nincsen, az embereinket kipaterolták mindenünnen, ez a szomorú valóság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a szabadelvű politikus.

Azt azonban a volt szenátor pozitívumnak tartja Ponta beszédében, hogy a kormányfő nem kerülte meg a kényes kérdéseket. „Még mindig a miniszterelnök a legracionálisabb a jelenlegi kormánypárti politikusok közül” – tette hozzá.

Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó kérdésünkre elmondta: szerinte sem ördögtől való gondolat platformok számának racionalizálása, ám a kivitelezés módja nagyon számít. „Mi több mint húsz éve szabadelvűek vagyunk, és nem tetszik nekünk az, hogy valakivel összeboronáljanak bennünket” – magyaráztra Szabadelvű Kör alelnöke.

Eckstein szerint a kongresszuson elfogadásra való alapszabályzat-módosítások a centralizáció felé viszik a szövetséget. „Nekünk nagyobb összefogásra és embereknek való bevonására van szükségünk, nem arra, hogy egyeseket kizárjunk és eltávolítsunk a szervezettől” – jelentette ki.

A volt szenátor ezeket a kifogásait szóvá tette a kongresszusi felszólalásában is. „Azon múlik az RMDSZ boldogsága, hogy kizárjuk Katona Ádámot?” – kérdezte a politikus az Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform vezetőjére utalva. Eckstein ugyanakkor javasolta, hogy a kongresszus foglaljon állást „a cián ellen” és „Verespatak mellett”.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X