Kelemen: hétfőn már választási kampányban vagyunk


-A A+

Bár nem volt személyi tétje, az RMDSZ kongresszusán a küldöttek a szervezet jövőjére nézve alapvető dokumentumokat fogadtak el – összegzett a politikai rendezvény végén Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök felidézte: a kongresszus megszavazta az RMDSZ állásfoglalását az alkotmánymódosítással, a közigazgatási reformmal, Székelyfölddel, a szórvánnyal, a gazdaságpolitikával, az európai polgári kezdeményezéssel és az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban, illetve elfogadta az alapszabály- és programmódosítást.

„Az élet azt hozta, hogy ebben az időszakban az önkormányzatokra sokkal nagyobb teher hárult” – jegyezte meg az egyik alapszabály-módosításra utalva. „Hétfőn már választási kampányban vagyunk, pontosabban előkészítjük a kampányt” – utalt a jövő évi európai parlamenti választásokra.

Szerinte a román parlamenti pártok vezetőinek kongresszusi üzenetei is bizonyították, hogy az RMDSZ hiteles, megbízható partnere a romániai politikai erőknek. Ugyanilyen fontosnak tartotta Kelemen a magyarországi politikusok jelenlétét. „Üzenetükben megfogalmazták, hogy számíthatunk a magyarországi pártokra. Úgy tekintenek az RMDSZ-re, mint az erdélyi magyarság legitim politikai érdekvédelmi szervezetére” – mondta Kelemen.

Újságírói kérdésre megerősítette, hogy az RMDSZ a jövőben tervezetet készül benyújtani Székelyföld autonómiájáról. Ugyanakkor cáfolta, hogy több Hargita megyei politikus arra kérte az RMDSZ vezetőségét: határolódjon el a bűnvádi eljárás alatt lévő Borboly Csabától, mint ahogy ez szombat reggel az egyik hírügynökségen megjelent.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X