Gazdaságfellendítési terv: Orban szerint ambíciózus, Ciolacu szerint a PSD programjáról másolták
FRISSÍTVE: Ambiciózus a kormány országos beruházási és gazdaságfellendítési terve – jelentette ki a szerdai kormányülés kezdetén Ludovic Orban miniszterelnök. Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke viszont azt mondta, hogy azt a PSD kormányprogramjából másolták. FRISSÍTÉS: Megszólaltak a többi pártok is.
„Ez a terv meg fogja változtatni Románia fejlesztési stratégiáját, meg fogja változtatni a Románia fejlesztésére és korszerűsítésére vonatkozó elképzeléseket oly módon, hogy növekedjen az ország nemzetközi versenyképessége” – jelentette ki Orban, meggyőződését fejezve ki, hogy a szerda este bemutatásra kerülő terv, amelynek címe Újjáépítjük Romániát, fel fogja gyorsítani és fenntartható alapokra fogja helyezni Románia gazdasági fejlődését.
A kormányfő felkérte a kabinet tagjait, hogy dolgozzanak ki jogszabálytervezeteket, amelyek keretet biztosítanak a több mint 100 milliárd eurós programban szereplő célkitűzések megvalósításához.
Kifejtette, a pénzügyi, az európai alapokért felelős és a külügyi tárca továbbra is részt kell vállaljon a Romániának kedvező európai szintű döntések elfogadtatásában, valamint a többi szükséges eljárásban az állami támogatási rendszerek jóváhagyásától kezdve az Románia számára rendelkezésre álló európai alapokhoz való hozzáférés biztosításáig.
Orban kijelentette, a hét végéig minden, a projekt célkitűzéseinek jogi keretet biztosító jogszabálytervezetet ki kell dolgozni, hogy legkésőbb egy hónapon belül minden szükséges eszköz biztosított legyen a program gyakorlatba ültetéséhez.
Ciolacu: lemásolták a PSD kormányprogramját
Marcel Ciolacu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerint a PSD 2016-os kormányzási tervét másolta le a jelenlegi kabinet az országos befektetési és gazdaságfellendítési terv kidolgozásakor.
Ciolacu azt mondta szerdai sajtótájékoztatóján, hogy „mindennek a tetejébe olyan bekezdéseket is bemásoltak, amelyeket a PSD már megvalósított”. A pártelnök megerősítette, hogy a PSD bizalmatlansági indítványt tervez benyújtani a kormány ellen, de ennek időpontjáról nem árult el részleteket.
Iohannis reevaluează marile investiții ale PSD pe modelul Băsescu. Sunt bune de numit liberale și puse în Planul...
Közzétette: Marcel Ciolacu – 2020. június 30., kedd
Kifejtette: nem ütközik alaptörvénybe bizalmatlansági indítványt benyújtani a parlament rendkívüli ülésszaka alatt. Arról is beszélt, hogy meglátása szerint az indítvány célba fog érni.
USR: régi ötletek és egy kis populizmus
„Támogatások, régi ötletek és egy kis populizmus" – így jellemezte a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a kormány gazdaságfellendítési tervét. Facebook-bejegyzésében Dan Barna azt írta: jó dolog, hogy létezik egy terv, amelynek alapján dolgozni lehet az elkövetkezőkben a járvány hatásainak enyhítése érdekében, a kormány projektjében azonban „túl sok a támogatás", és szinte egyáltalán nem szabnak meg szempontokat, amelyek alapján odaítélik ezeket. Emellett azt is felrója az USR-elnök, hogy a kabinet nem jelöli meg, honnan lesz pénz a felvázolt tervek megvalósítására.
A dokumentumban felsorolt javaslatok egy részét korábban tisztségben volt kormányok programjából, illetve „a fiókok alján felejtett különféle stratégiákból" vették át, és néhány közülük „mérgező" – tette hozzá Barna, példaként említve az állami beruházási alap és egy állami bank létrehozásának ötletét.
Planul de relansare economică al Guvernului. Subvenții + idei vechi și un pic de populism. Pe banii cui? Partea...
Közzétette: Dan Barna – 2020. július 1., szerda
A kabinet infrastruktúraprojektjeit „már-már sci-fibe illőknek" nevezte a pártelnök. „Az eddig tisztségben volt valamennyi kormány tervei között szerepeltek ezek, és láthatjuk, mi lett belőlük. Miért lenne most másképp? Ez a terv csak kiindulópont lehet a tárgyalásra. Akkor lehet majd kivitelezhetőnek tekinteni, amikor pontosan megjelölik a finanszírozási forrásokat, valamint a pénzelosztás kritériumait" – szögezte le Dan Barna.
ALDE: az elmúlt évtizedek megvalósítatlan projektjei
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) szerint a kormány beruházási és gazdaságfellendítési terve voltaképpen a PNL választási programja, „amely gyakorlati megoldások nyújtása helyett sokkal inkább lenyűgözni akar".
„A PNL dokumentuma egy összefoglalója mindannak, amit nem sikerült megvalósítani az elmúlt évtizedekben. A kormány azonban nem magyarázza el nekünk, miként tervezi megvalósítani ezeket a célkitűzéseket. Nem egy tíz évre szóló, megalomán programot vártunk a kabinettől, hanem olyan tervet, amely kivezet a járvány, majd az azt követő szükségállapot és veszélyhelyzet előidézte válságból" – áll a párt Facebook-bejegyzésében.
PNL își anunță intrarea în campanie electorală prin prezentarea programului politic în această seară! Guvernul PNL, în...
Közzétette: ALDE - Partidul Alianta Liberalilor si Democratilor – 2020. július 1., szerda
Az ALDE úgy véli, ahhoz, hogy egy tízéves időszakra szóló program hiteles legyen, kidolgozását a politikai pártok és az üzleti szféra képviselői közötti egyeztetésnek kell megelőznie, „mivel aligha elképzelhető, hogy egyetlen párt lesz kormányon e tíz év alatt".
Az alakulat hiányolja a PNL tervéből a főbb gazdasági mutatókkal kapcsolatos előrejelzéseket, mint ahogyan azt is, hogy a dokumentum nem tér ki a mélyreható gazdasági reformra, amely az ALDE szerint elengedhetetlenül szükséges bizonyos ambiciózus célkitűzések eléréséhez. Az ALDE ugyanakkor azzal vádolja a PNL-t, hogy miután három éven át bírálta a PSD–ALDE-kormányt, most „lemásolta" annak projektjeit.
RMDSZ: azonnali intézkedések kellenek
Azonnal alkalmazható, egyszerűen kivitelezhető, bürokráciamentes gazdaságélénkítő intézkedésekre van szükség – hívta fel a figyelmet Tánczos Barna. Az RMDSZ-es szenátor a liberális kormány által közzétett program kapcsán szerdán elmondta: a kormány a bruttó hazai termék 1,9 százalékos csökkenését vetíti elő, és nem számol gazdasági növekedéssel erre az évre. Ezzel egy tíz éve tartó folyamatos növekedést szakít meg, ezért sürgős intézkedésekre van szükség.
„A kormány által bemutatott terv javarészt egy politikai pártprogram, kevés benne az idén indítható konkrét intézkedés, amely pozitív hatást válthat ki az ország gazdaságára nézve. Az elmúlt négy hónapban a kabinet gyakorlatilag csak két intézkedést foganatosított: a távolról sem tökéletes, de jó rendelkezéseket is tartalmazó IMM Invest-programot, illetve a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak és a munkanélküliek támogatását” – mutatott rá Tánczos Barna.
Tánczos Barna a kormány gazdaságélénkítő programjáról: a kormány által bemutatott terv javarészt egy...
Közzétette: RMDSZ – 2020. július 1., szerda
A szenátus pénzügyi bizottságának tagja hozzátette: a fent említett intézkedés túl kevés, és a kormány által előrevetített tervezet sem nyújt további megoldásokat. A tervezet ugyanis adó-befizetési és hiteltörlesztési halasztást ír elő. Ezek ugyan ideiglenesen leveszik a terhet a járvány által sújtott vállalkozások és állampolgárok válláról, de előbb-utóbb kifizetésre kell kerüljenek – mutatott rá a szakpolitikus, aki hozzátette: a kormány javaslata továbbá már létező, uniós támogatásokat vetít elő, és az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó fejezetek is nagymértékben ugyanazt taglalják, ami már az eddigi kormányprogramban is benne volt, ezek pedig nem fognak azonnali hatást kifejteni az RMDSZ-es szenátor véleménye szerint.
„Arra számítottunk, hogy a kormány egy szakmailag átfogóbb, hatástanulmányokkal megalapozott intézkedéscsomagot mutat be. Az RMDSZ azt kéri a kormánytól: támogassa a kis- és közepes vállalkozásokat, a mezőgazdászokat, a nagyipart és az IT-szektort. Hatékony, azonnal alkalmazható ágazati programokat dolgozzon ki a turizmus, a HORECA, a fuvarozás, a kisipar és a nagy vállalatok támogatására is” – zárta Tánczos Barna.
A kormány szerdán este ismerteti országos befektetési és gazdaságfellendítési tervét. Az eseményen részt vesz Klaus Iohannis államfő, Ludovic Orban miniszterelnök és a kabinet tagjai.
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33274 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33277 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni