Nem tágít a bizalmatlansági indítvány benyújtásától a PSD


-A A+

Marcel Ciolacu, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke vasárnap este bejelentette: pártja bizalmatlansági indítvány benyújtására készül a kormány ellen, amely „százszázalékos eséllyel célba fog érni”.

Ciolacu az Antena 3-nak adott interjúban elmondta: Şerban Nicolae szenátor már el is készítette az indítvány szövegvázlatát, és már 204 támogató aláírás is összegyűlt hozzá. „Elegendő szavazatunk lesz ahhoz, hogy ez a bizalmatlansági indítvány átmenjen. A frakcióvezetők zöme azt akarja” – jelentette ki.

Ciolacu ugyanakkor nem beszélt arról, hogy pártja mikor tervezi benyújtani a bizalmatlansági indítványt, de megerősítette, hogy a veszélyhelyzet idején ez nem fog megtörténni. Azt is elmondta, hogy ha az Orban-kormány megbukik, a PSD miniszterelnököt fog javasolni az államfőnek, és rövid távú gazdasági programmal is készül.

Arra a kérdésre, hogy kit javasolna a PSD miniszterelnöki székbe az Orban-kormány bukása esetén, Ciolacu azt felelte, hogy egy gazdasági szakértőt szeretne javasolni erre a tisztségre.

A szövetségesei révén a parlamenti szavazatok többségével rendelkező PSD már korábban kilátásba a helyezte a bizalmatlansági indítványt, arra az esetre, ha a kormány nem emeli meg szeptembertől 40 százalékkal a nyugdíjakat illetve nem duplázza meg a gyereknevelési pótlékot (mindkettőről törvény rendelkezik). Amiatt is kormánybuktatással fenyegetőzött, hogy a kabinet nem kérte a parlament hozzájárulását a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításához (ebben viszont az alkotmánybíróság a nemzeti liberális párti kormánynak adott igazat).

Illyés Gergely politikai elemző a Maszolnak a minap kifejtette: kevés az esélye annak, hogy egy esetleges kormánybuktatás után Klaus Iohannis államfő PSD-jelöltet kér fel kormányalakításra, ezért elképzelhető, hogy a jelenlegi végrehajtás ügyvivőként hivatalban marad az év végi parlamenti választásokig.








EZT OLVASTA MÁR?

X