Karantén-kötelezettség: büntetőeljárást indítványoz az ALDE a kormányfő ellen
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) javasolni fogja, hogy a parlament kezdeményezzen büntetőjogi kivizsgálást Ludovic Orban miniszterelnök ellen törvényszegésre való felbujtás miatt – közölte kedden Călin Popescu Tăriceanu, a párt elnöke.
„Azzal, hogy Orban azt javasolta a lakosságnak, hogy ne tartsa tiszteletben az alkotmánybíróság döntését, súlyos törvénysértést követett el. Ez a nyilatkozat nem nyelvbotlás volt, hanem része a nemzeti liberális pártiak szégyentelen, céltudatos támadásainak az igazságszolgáltatás ellen” – fogalmazott az ALDE elnöke.
Mint köztudomású, az alkotmánybíróság kimondta, hogy miniszteri rendelettel nem kötelezhetők karanténra vagy házi elkülönítésre a koronavírussal fertőzött személyek, s azok sem, akiknél csak a fertőzés gyanúja merült fel – ez csak a parlament által elfogadott törvénnyel lehetséges. A kormányfő ezután azt nyilatkozta, hogy a lakosság ne vegye figyelembe az alkotmánybírósági döntést, hanem viselkedjen felelősen, és aki érintett, vonuljon önként karanténba. Marcel Ciolacu, a fő ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) – amelynek a farvizén próbál az ALDE támogatottsághoz jutni – ügyvezető elnöke akkor ezt úgy kommentálta, hogy „Orban anarchiára szólított fel”. A kormány hétfőn törvénytervezetet fogadott el a joghézag megoldására, de azt még a parlamentnek is meg kell szavaznia.
Nu putem trece cu vederea derapajele în afara legii ale Primului Ministru Orban! Chiar dacă ocupă o funcție înaltă, el...
Közzétette: Calin Popescu Tariceanu – 2020. július 7., kedd
„Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy támadást intéznek minden intézmény ellen, amely nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Határozottabb reakciót vártunk volna a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól, mint ahogy azt is elvártam volna, hogy az Európai Bizottság legalább felvonja a szemöldökét, de úgy tűnik, hogy ami egyesek számára tilos, az másoknak szabad. Az ALDE nem akar cinkos lenni egy kis diktátor születésének elősegítésében, így javasolni fogja a parlamentnek az alkotmány 109-es, a kormánytagok felelősségéről szóló cikkelye alapján, hogy kezdeményezzen büntetőjogi kivizsgálást Ludovic Orban miniszterelnök ellen törvényszegésre való felbujtás miatt” – írta Tăriceanu a Facebookon.
Az ALDE elnöke a büntetőtörvénykönyv nyilvános felbujtásról szóló, 368. cikkelyére hivatkozik, mely szerint „a közösség biztatása szóban, írásban vagy bármely más eszközzel arra, hogy bűncselekményeket kövessen el, 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő", illetve a második bekezdés értelmében „ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt köztisztviselő követi el, a büntetés 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés és egyes jogok gyakorlásától való eltiltás”.
(Nyitókép: Ciolacu és Tăriceanu egyetértésben kritizálja a kormányt | Fotó: Agerpres)
- 33198 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33202 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33203 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni