Iohannis: vészesen telítődött a romániai intenzív ellátó rendszer


-A A+

FRISSÍTVE - Veszélyesen közeledünk az intenzív ellátó rendszer kapacitásának felső határához, jelentette ki szerdán Klaus Iohannis államfő.

Iohannis elmondta, a romániai egészségügyi rendszer „jelenleg” képes ellátni feladatát, és a túlterhelés megelőzése érdekében kamionokat is beszereztek, amelyek intenzív terápiás ellátó helyiségekké alakíthatók át.

„Úgy értettem, hogy már veszélyesen közeledünk az intenzív ellátó rendszer kapacitásának felső határa felé, és nagyon kell vigyáznunk. A kórházak mostanig tették a kötelességüket, az orvosok teszik a kötelességüket, de a legjobban az egyszerű embereknek kell tenni a kötelességüket, óvni magukat és a többieket” – nyilatkozta az államfő a Cantacuzino-intézetnél tett látogatása alkalmával.

FRISSÍTÉS: Sürgősségi eljárással tárgyalja a karanténtörvényt a parlament

Klaus Iohannis azt kérte szerdán a parlamenttől, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja a karanténra és lakhelyi elkülönülésre vonatkozó törvénytervezetet.

Az államfő kijelentette, itt az ideje, hogy az illetékesek félretegyék a politikai nézetkülönbségeket, és arra koncentráljanak, ami jelenleg a legfontosabb. „Kérem a parlamentet, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja meg a karantént és elkülönítést tisztázó törvényt, hogy a hatóságok visszakapják ezt a, járvány idején rendkívül fontos eszközt” – mondta. Iohannis szerint egyes politikusok megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni a járványhelyzetből, márpedig ez hibás megközelítés.

Úgy nyilatkozott: „gyenge” a járványhelyzetet szabályozó, jelenleg hatályos törvény, a korábbi törvényhozó testületek ugyanis valószínűleg el sem tudták képzelni, hogy „ilyen súlyossá válhat a helyzet”. Most azonban modern, hatékony, könnyen alkalmazható és alkotmányos járványügyi törvényre van szükség - szögezte le az államfő.

Mint írtuk, az elmúlt 24 órában 555 fertőzést igazoltak Romániában. Ez a legnagyobb napi esetszám a járvány terjedése óta. Az aktív fertőzöttek száma 7559-re nőtt a keddi 7287-hez képest képest. Jelenleg 237 beteget ápolnak intenzív osztályon a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közlése szerint.

(Címlapfotó: presidency.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X