Megszavazta a képviselőház a Büntetőügyesek nélküli közéletet polgári kezdeményezést


-A A+

Elfogadta kedden a képviselőház a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű polgári kezdeményezést, amelynek célja alkotmányba foglalni, hogy bűnvádi perben jogerősen elítélt személyek ne tölthessenek be közéleti tisztséget.

Az alsóházban 295 törvényhozó támogatta szavazatával a kezdeményezést, egy tartózkodás volt. Az alkotmánymódosítás indítványozói a következő bekezdéssel egészítenék ki az alaptörvény 37. cikkelyét: „Nem választhatók meg a helyi közigazgatásba, képviselőházba, szenátusba és államelnöki tisztségbe olyan állampolgárok, akiket szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, amíg valamilyen ok miatt az ítélet hatásai megszűnnek".

A parlamenti vitán Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke kijelentette: végre figyelembe veszik egymillió román állampolgár akaratát.

Florin Roman, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője azt mondta: a liberálisok támogatják a kezdeményezést, de azt már nem, hogy a polgári kezdeményezést a politika „mocskolja be”. Hozzátette ugyanakkor: megtörténhet, hogy a tervezet sokat fog vesztegelni a szenátus asztalán. „Az alkotmánymódosításra csak akkor kerülhet sor, ha a tervezet elfogadása után legtöbb 30 napon belül népszavazást tartanak róla. Amíg ez nem történik meg, addig nem beszélhetünk büntetőügyesek nélküli közéletről” – figyelmeztette kollégáit Florin Roman.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselője, Petru Movilă azt mondta: a kezdeményezésnek nincs politikai színezete, és fontos, hogy az ebben megfogalmazott elv mielőbb gyakorlatba ültethető törvénnyé váljon.

A kisebbségek parlamenti csoportját képviselő Ovidiu Ganţ szintén a tervezet mellett foglalt állást, reményét fejezve ki, hogy a szenátus mielőbb megadja rá a döntő szavazatot, és ki lehet írni a referendumot.

Alfred Simonis, a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője azt mondta: örömmel tölti el, hogy konszenzus alakult ki a kezdeményezéssel kapcsolatban, amelyet a PSD is támogat. „Megszavazzuk a kezdeményezést, és a referendum kiírását is támogatni fogjuk” – mondta a szociáldemokrata politikus.








EZT OLVASTA MÁR?

X