Orban: a kormány jóváhagyja a veszélyhelyzet meghosszabbítását


-A A+

A kormány jóváhagyja a veszélyhelyzet meghosszabbítását, de semmiféle új korlátozást nem fog bevezetni. Ludovic Orban miniszterelnök a szerda esti kormányülés elején közölte: ugyanazok a korlátozó intézkedések maradnak érvényben, mint eddig. 

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője azt mondta: a tervezet kidolgozásakor minden törvényes szempontot figyelembe vettek, kellőképpen megindokolták a veszélyhelyzet meghosszabbításának szükségességét. 

Ludovic Orban hozzátette: amíg a karanténtörvényt el nem fogadják, addig kivették a szövegből az elkülönítésre vonatkozó passzust. Ezt csak akkor fogják beemelni a szövegbe, miután a karanténtörvényt az államelnök kihirdette, megjelent a Hivatalos Közlönyben és hatályba lépett. Ezt követően kormányülést hívnak össze, amelyen beemelik a szövegbe az elkülönítésre és karanténra vonatkozó 3-as számú függeléket – mondta még a miniszterelnök.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a szükségállapot idején, március 16-a és május 15-e közötti időszakban foganatosított intézkedésekről szóló jelentést készül elfogadni szerdai rendkívüli ülésén a kormány. 

Klaus Iohannis államelnök szerdán, a miniszterelnökkel és a kormány tagjaival tartott megbeszélése után bejelentette, hogy a veszélyhelyzetet harminc nappal meghosszabbítják. „Figyelembe véve a körülményeket, azt, hogy a betegek száma nem csökken, hanem tovább nő, világos, hogy 30 nappal meg fogjuk hosszabbítani a veszélyhelyzetet. (...) Csak azok a korlátozások maradnak hatályban, amelyek jelenleg is érvényben vannak. Nem vezetünk be más korlátozásokat, ugyanakkor sajnos nem lehet szó korlátozások feloldásáról” – fejtette ki az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában. 

A COVID-19 járvány kezeléséről szóló megbeszélésen Ludovic Orban miniszterelnök, Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes, Marcel Vela belügyminiszter, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter és Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője vett részt.

(Címlapfotó forrása: gov.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X