Klaus Iohannis kihirdette a karanténtörvényt


-A A+

FRISSÍTVE: Kihirdette szombaton Klaus Iohannis államfő a járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedésekről szóló törvényt – tájékoztatott az Államelnöki Hivatal.

A törvénytervezetet július 16-án, csütörtökön fogadta el döntő házként a szenátus, miután az a jogi bizottságban több módosítást szenvedett a hatnapos, többször éjszakába nyúló vita során.

A jogszabály szerint egy személy karanténba helyezése akkor rendelhető el, ha olyan régióból érkezik, ahol az országos, európai és nemzetközi szervezetek által közölt adatok alapján magas a járványügyi kockázat, vagy közvetlen kapcsolatba került olyan személyekkel, akik bizonyítottan fertőző betegségben szenvednek.

Amennyiben ezek a személyek megtagadják, hogy otthon vagy az általuk meghatározott más helyen karanténba vonuljanak, valamint ha az érintett személyek nem tartják be a karanténintézkedést, jóllehet korábban hozzájárultak ehhez, az orvos vagy az ellenőrző szervek javaslatára a közegészségügyi igazgatóság (DSP) dönthet arról, hogy az illető személyeket hatósági karanténba helyezi, amennyiben egy fertőző betegség közösségi terjedésének közvetlen veszélye áll fenn.

Az elkülönítést a betegségben szenvedő, az eset meghatározására utaló tünetekkel rendelkező személyek, valamint a magas patogenitású kórokozót hordozó személyek esetében rendelik el, még akkor is, ha tünetmentesek. Az elkülönítés elrendelhető otthon, egy bejelentett helyen vagy egy egészségügyi egységben.

A törvényre azért volt szükség, mert korábban az alkotmánybíróság törvényellenesnek nyilvánította azt, hogy egészségügyi miniszteri rendelettel „korlátozzák valakinek a szabadságát” – vagyis karanténba helyezzék a koronavírusos, vagy a járvány által sújtott országokból érkező személyeket –, azt ugyanis csak a parlament által elfogadott törvények alapján lehet megtenni.

FRISSÍTÉS: A törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben, így három nap múlva, kedden léphet hatályba.








EZT OLVASTA MÁR?

X