Iktatta a Bihar megyei jelöltlistáját az RMDSZ
Elsőként iktatta hétfőn a Bihar Megyei Választási Irodánál a megyei önkormányzati képviselőjelöltek listáját és az elnökjelölt nevét az RMDSZ Bihar megyei szervezete.
„Az utóbbi évtizedek legeredményesebb mandátumán vagyunk túl, ha a sikeresen megpályázott összegeket hasonlítjuk össze a korábbi mandátumokkal. Épp ezért volt fontos az RMDSZ számára, hogy elsőként adhassuk le a jelöltséggel járó dokumentációt a megyei választási irodánál. A rekordidő alatt összegyűjtött 22 ezer támogató aláírás pedig komoly támogatottságot és szervezettséget igazol” – idézte a megyei szervezet sajtóközleménye Szabó Józsefet, az RMDSZ Bihar megyei tanácselnökjelöltjét.
„Köszönet jár minden helyi és körzeti szervezetünknek, polgármestereinknek és alpolgármestereinknek, önkénteseinknek és támogatóinknak, és minden személynek, aki támogatta helyi és megyei listáinkat” – tette hozzá.
Szabó József szerepvállalásáról elmondta: „Feladatomnak tartom az elkezdett projektek továbbvitelét, és olyan új tervek elindítását, amelyek a Bihar megyei közösség számára egyaránt fontosak, nemzetiségtől, vallástól vagy régiótól függetlenül. Az RMDSZ számára eddig is az volt a fontos, hogy partnerei lehessünk mindenkinek, aki hasonló elvek mentén gondolkodik, és mi magunk is mindig kerestük a partnereket az általunk elgondolt projektekhez.”
Szabó József ismertette a megyei tanácsosjelölteket is. „Remek csapatunk van, amelyben egyformán megtalálhatók a rutinos szakemberek, és az új és dinamikus területek képviselői is" – mondta. A jelenlegi tanácsosok közül Grim András a szórvány képviseletében, Kéry Hajnal pedagógus az RMDSZ-es nőszervezet részéről, Boda Gergő az ifjúság jelöltjeként szerepel a listán, Szoboszlai Gáspár István református lelkipásztor pedig a történelmi egyházakkal valós erős partnerséget igazolja – sorolta Szabó József.
„Az új jelöltek közül Csuzi Botond légi irányítási mérnökkel, Vesselényi István környezetvédelmi és Bántó Norbert turisztikai szakemberrel, László Zoltán vállalkozóval és Pásztor Lehellel, a sport területén is jártas kollégával erősítettünk. A listánkon külön helyet biztosítottunk a roma partnerszervezetek képviselőjének, Lakatos Jánosnak. Végül, de nem utolsó sorban említeném jó barátomat, a kampánytevékenységeinket összefogó és kampányfőnökként irányító Borsi Imre Lórántot, aki a legalaposabban ismeri a megyei közösségeink mindennapi megvalósításait, terveit és gondjait” – mondta az RMDSZ Bihar megyei tanácselnökjelöltje.
A helyhatósági választásokat szeptember 27-én tartják.
- 33256 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33258 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33258 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33259 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33261 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33261 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni