Ponta szerint a kormánynak fontosabbak a választások, mint az emberek egészsége


-A A+

Az emberek egészsége és a szavazatok közül Ludovic Orban a szavazatokat választotta – jelentette ki hétfőn Victor Ponta, az ellenzéki Pro Románia párt elnöke.

Ponta azzal vádolta a nemzeti liberális párti (PNL) kormányfőt, hogy olyan körülmények között szervezi meg a helyhatósági választásokat, hogy a közegészségügyi rendszer – a koronavírus-járvány miatt – „a szakadék szélén áll”, az iskolák megnyitása bizonytalan és a cégek csődközeli állapotba jutottak.

Victor Ponta szerint „embereknek kell meghalniuk”, csakhogy hivatalban maradhasson ez az „inkompetens kormány”. Hozzátette: a Pro Románia egyértelmű protokollumot kért a választások biztonságának tekintetében, de „a kormány nem tett semmit”. Azt is mondta, kérték, hogy a helyhatósági és a parlamenti választásokat minél közelebb tartsák meg egymáshoz, hogy csökkentsék a költségeket (csak a helyhatósági választások 200 millió euróba kerülnek), de a kormány válaszra sem méltatta őket.

Ludovic Orban miniszterelnök azt nyilatkozta hétfőn, hogy a jelenlegi járványügyi statisztikák szerint biztonságos körülmények között meg lehet tartani a helyhatósági választásokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X