Három és fél hónap alatt ötmilliárd lejt költött az állam a járvány hatásainak enyhítésére


-A A+

Június 30-ig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valamint a munkanélkülisegély-alapból a koronavírus-járvány okozta válság enyhítésére – derül ki a Számvevőszék keddi közleményéből.

Ennek értelmében a Számvevőszék a központi és helyi közigazgatás 949 egységét ellenőrizte a május és július közötti időszakban. A közpénzeknek a szükségállapot ideje alatti kezelését vizsgáló ellenőrzés eredményeit tartalmazó jelentést elküldték a parlamentnek.

Az ebben foglaltak szerint az ötmilliárd lejes összeg 73 százalékát (3,69 milliárd lejt) a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak fizetett állami támogatás emésztette fel. 13 százalékát (662 millió lejt) szintén olyan állami támogatásokra fordították, amelyekből azok részesültek, akik tevékenységük felfüggesztésére vagy jelentős mértékű csökkentésére kényszerültek a járvány miatt. 5,3 százalékát (266 millió lejt) az egészségügyi készlettel kapcsolatos költségekre fordították, a többi pénzt pedig a kockázati pótlékok kifizetésére és egyéb, a szükségállapottal összefüggésben felmerült kiadásokra.

A jelentés értelmében ugyanakkor a Számvevőszék által átvizsgált intézményekhez 214,7 millió lej (44,4 millió euró) folyt be adományként és támogatásként.

A dokumentum rámutat arra is, hogy az ellenőrzött időszakban a pénzügyi és számviteli rendellenességek becsült értéke 659 millió lejre, az okozott kár összege pedig 38,3 millió lejre tehető.

(Nyitókép: Tesztelőberendezés a váradi kórházban | Fotó: Bihar Mehgyei Tanács)








EZT OLVASTA MÁR?

X