Hivatalosan is egyesült az USR és a PLUS


-A A+

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombati kongresszusán jóváhagyta a fúziót a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjával (PLUS) – jelentette be Dan Barna, az USR elnöke.

A Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) tagjainak több mint 80%-a voksolt a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) való fúzió mellett, tette hozzá Dacian Cioloş PLUS-elnök.

Az 1835 akkreditált küldöttből 1557-en szavaztak, közülük 1229-en, azaz 83,43 százalék, a fúzió javára. 240 (15,41 százalék) küldött szavazott nemmel, 18 személy (1,16 százalék) tartózkodott. A fúziót tehát jóváhagyták a szavazó küldöttek 83,43 százalékának voksával.

Dacian Cioloş az alakulat kongresszusának keretében kifejtette, azért javasolta az USR-vel való fúziót, mert az illető alakulat ugyanazért a célért küzd, amelyért ő is munkálkodott az elmúlt 4 évben és a két párt közel áll egymáshoz eszmékben és célkitűzésekben.

„Az USR kongresszusa jóváhagyta a fúziót a PLUS-szal. A kezdetektől együtt voltunk, szövetségünk erős volt, magától értetődő lépés az egyesülés. Ezt akarták a tagok, ezt kérte tőlünk választótáborunk. Együtt még határozottabban tudunk küzdeni elveinkért és eszméinkért, és mától kezdve még erősebb bennünk az akarat, hogy Romániát jobbá változtassuk. A régi pártoknak 30 évük volt, hogy bizonyítsák, mire képesek. Most a mi generációnkon a sor, hogy eldöntse, milyen legyen az ország” – írta Dan Barna Facebook-bejegyzésében.








EZT OLVASTA MÁR?

X