Megerősödött csapatot indít az RMDSZ Hargita megyében


-A A+

Leadta hétfőn jelöltlistáját a Hargita Megye Tanácsa képviselőtestületébe szánt személyekről a Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszék területi RMDSZ részéről Borboly Csaba megyeitanács-elnök, valamint Barti Tihamér és Bíró Barna Botond alelnök.

A megye élén pozícióját megtartani kívánó Borboly Csaba kijelentette, hogy megerősödött csapattal indulnak neki a szeptember végéig tartó kampánynak, amelynek végén reményeik szerint kétharmados többséggel jutnak majd be RMDSZ-es képviselők a megyei testületbe.

„Abban hiszünk, hogy a hit, munka, bizalom jegyében tudjuk erősíteni a megyénket. Élhető megyét kívánunk építeni, ahol élni jó. Ennek érdekében megfogalmaztuk azt a jövőképet, amelynek jegyében szeretnénk az elkövetkező öt hétben a választók bizalmát megtartani és erősíteni, hiszen az elmúlt négy év ebben a csapatban a megyénk számára mindhárom térségben számtalan lehetőséget hozott” – mondta a megyei tanács elnöke.

Barti Tihamér úgy értékelt, hogy a gyergyószéki RMDSZ erős és fiatal csapatot indít a választásokon, és meggyőződésük, hogy a fiatalok és hölgyek jelenléte fontos és gesztusértékű lépés volt a részükről. Megragadnák a lehetőséget, hogy a jövőbeni terveiket minél szélesebb körben megismertessék a gyergyószékiekkel.

Bíró Barna Botond is elmondta, hogy véleménye szerint Udvarhelyszéken is jó csapattal indulnak neki a kampánynak, olyanokkal, akik a helyiek igényeire figyelnek.

„A következő időszakban fontosabb lesz az együttműködés, de nem elég az, ha a térségek együttműködnek, hanem azt kell elérnünk, hogy a térség központjait jelentő városok is jó együttműködést tudjanak kialakítani” – hangsúlyozta a közös munka jelentőségét az alelnök.

A RMDSZ, a politikusok elmondása szerint, pozitív hangvételű kampányra készül, amellyel növelni tudják az összefogást, amivel „Hargita megye büszkélkedhet, és amelyről híresek”. Végül kiemelték, hogy a megye keleti határit érintő területvitákra a jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni.  

A megye élén pozícióját megtartani kívánó Borboly Csaba kijelentette, hogy megerősödött csapattal indulnak neki a szeptember végéig tartó kampánynak, amelynek végén reményeik szerint kétharmados többséggel jutnak majd be RMDSZ-es képviselők a megyei testületbe.

„Abban hiszünk, hogy a hit, munka, bizalom jegyében tudjuk erősíteni a megyénket. Élhető megyét kívánunk építeni, ahol élni jó. Ennek érdekében megfogalmaztuk azt a jövőképet, amelynek jegyében szeretnénk az elkövetkező öt hétben a választók bizalmát megtartani és erősíteni, hiszen az elmúlt négy év ebben a csapatban a megyénk számára mindhárom térségben számtalan lehetőséget hozott” – mondta a megyei tanács elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X