Benyújtotta bizalmatlansági indítványát a kormány ellen a PSD
A kormányon lévő Nemzeti Liberális Párton (PNL) és Népi Mozgalom Párton (PMP) kívül az összes többi párt képviselőivel tárgyalunk a bizalmatlansági indítvány támogatásáról – jelentette be hétfő délutáni sajtóértekezletén Marcel Ciolacu, a párt ügyvivő elnöke.
A politikus szerint először fordul elő, hogy „nincs szürke a román politikában, csak fehér létezik és fekete”. „Itt az ideje, hogy ezen a bizalmatlansági indítványon keresztül a polgárok megtudják, hogy ki van hatalmon és ki van ellenzékben” – hangoztatta az ügyvivő elnök.
Ciolacu elmondta: Victor Pontával már tárgyalt, és számít a Pro Románia szavazataira, és hozzátette: „ideje volna”, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is állást foglaljon, hogy hatalmon van-e vagy ellenzékben.
Az indítványt a következő öt napban kell felolvasni, majd az azt követő három napban a házbizottság feladata kitűzni a voksolás napját – részletezte Ciolacu. Az ügyvivő elnök úgy tudja: semmi nem tiltja, hogy egy bizalmatlansági indítványt a parlament rendkívüli ülése alatt szavazzanak meg.
Korábban Ludovic Orban miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak, mert – a Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja szerint – bizalmatlansági indítványt csak a parlament rendes ülésszaka alatt lehet megtárgyalni. A PNL-kormány – a világjárványtól a széleskörű megvesztegetésig című dokumentum szerint a kormány képviselői a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott valamennyi szabályt megszegték.
Mint ismert, a járványhelyzet kezelése került a Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett bizalmatlansági indítvány középpontjába, amellyel a legnagyobb parlamenti párt meg akarja buktatni a Ludovic Orban vezette liberális kisebbségi kabinetet.
A bizalmatlansági indítvány szövegét hétfőn Marcel Ciolacu, a PSD elnöke ismertette. A szociáldemokraták azt vetik a liberális kormány szemére, hogy annak tagjai többször maguk szegték meg azokat a szabályokat, amelyeket ők maguk állítottak fel a járvány terjedésének megállításáért.
Az indítvány külön fejezetet szentel annak, hogy a szociáldemokraták szerint a liberálisok álságosan viselkedtek a járvány idején, hiszen míg azt mondták a lakosságnak, hogy a járványhelyzet nagyon súlyos, ők maguk viszont úgy viselkedtek többször, mintha a koronavírus nem létezne.
Az indítvány felidézte azt a korábban nyilvánosságra került fényképet, amelyen Orban és a kabinet több tagja látszik, amint a kormány épületében ünnepelnek, alkoholt fogyasztanak és dohányoznak, miközben nem hordanak maszkot. A szociáldemokraták a kormányt támogató Klaus Iohannis elnöknek is felróják, hogy a legutóbbi EU-csúcsról olyan fénykép jelent meg róla, amelyen több európai vezető veszi őt körül, beszélget velük, és csak a román elnök nem viselt maszkot. Az ellenzéki párt szerint a liberálisoknak azért csúszott ki a kezükből a járványhelyzet kezelése, mert ellentmondásos döntéseket hoztak.
Bírálták, hogy a liberális kormány és az államelnök több ezer állampolgár kiutaztatását tette lehetővé a szükségállapot idején. „Nem számított azoknak a román dolgozóknak az egészsége, akiket autóbuszokba és repülőkbe zsúfoltak össze, Iohannis és Orban számára egy dolog volt fontos, mégpedig a nyugat-európai országok vezetői jóindulatának az elnyerése, miután ez utóbbiak olcsó munkaerőt kértek Bukaresttől” – olvasható az indítványban. A szociáldemokraták azt is felróják a kormánynak, hogy a járvány idején visszaélések történtek a közbeszerzések terén az egészségügyben.
Az indítványt csütörtökön délben olvassák fel, majd a két ház együttes ülésen fog szavazni róla, egy későbbi időpontban. A törvényhozók felének plusz egynek a voksára van szükség a kormány megbuktatásához. Az indítványt 205 törvényhozó írta alá, az elfogadásához, ami a kormány megbuktatását jelentené, 233 szavazatra van szükség. A PSD szavazatai önmagában nem elegendőek, ehhez más kisebb pártok támogatására is szükség van.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33163 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33163 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33164 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33166 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni