Iohannis: az iskolának meg kell kezdődnie, még ha nem is úgy, ahogy megszoktuk


-A A+

Az iskolának meg kell kezdődnie, még ha nem is úgy, ahogy megszoktuk - jelentette ki szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis. Az államfő szerint egy világjárvány idején fokozottan figyelni kell a gyerekek egészségére, de az iskolának mindenképpen meg kell kezdődnie, mert nem veszíthetünk el egy generációt.

Kifejtette: a gyermekeknek iskolába kell járniuk, tanulniuk kell, és találkozniuk is kell más gyerekekkel, de járvány idején ehhez rendeletekre, utasításokra, különleges eljárásokra van szükség.

Azt mondta: a tanügyminisztériumban dolgoznak ezeken a rendeleteken, amelyek rövid időn belül nyilvánosságra kerülnek. Ezek nem bonyolultak, nem kell arra számítani, hogy egy vaskos könyv jelenik meg. "Az alapszabályok ugyanazok, mint eddig: maszkviselés, távolság tartás, higiénia. A többi szakmai dolog: mit kell tenni, ha egy tanuló megbetegszik, mi a teendő abban az esetben, ha egy iskolában többen megbetegednek, mikor kell bezárni egy iskolát. Ezek már szakmai kérdések, és azokat a szakemberek fogják kezelni" - mondta az elnök.

Az államfő egykori pedagógusként természetesnek tekinti, hogy a szülők aggódnak gyermekeik miatt, és arra bíztatta őket, hogy küldjék iskolába a gyerekeket. "Én arra bátorítok mindenkit, hogy ha egészséges, akkor küldje iskolába a gyereket, ha nem egészséges, akkor tartsa otthon, és konzultáljon a családorvosával. Ez ennyire egyszerű. Nem szabad bonyolult, bürokratikus megoldásokat keresnünk, hanem mindenkinek - a szülőnek, az iskolának és az önkormányzatnak is - vállalnia kell szerepét és felelősségét" - mutatott rá az államfő.

Iohannis ugyanakkor úgy véli, hogy jó az, ha a romániaiak nyaralni mennek a hegyekbe, a tengerre vagy bárhová akarnak, de be kell tartani a megfelelő óvintézkedéseket. 








EZT OLVASTA MÁR?

X