Zajlik a PSD-kongresszus: módosították az alapszabályzatot


-A A+

Módosította a párt alapszabályzatát a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombatra összehívott, online, rendkívüli kongresszusa. A módosításokat 1376-an támogatták, 42-en ellene szavaztak egy küldött tartózkodott.

A testület a pártot irányító Országos Végrehajtó Bizottság nevét Országos Politikai Tanácsra változtatta. A módosított statútum szerint az Országos Politikai Tanács az Országos Állandó Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjaiból, a megyei és kerületi szervezetek elnökeiből, a bukaresti elnökből, a diaszpóra elnökéből, a Moldovai Köztársaság PSD elnökéből, a megyei tanácsok elnökeiből, a megyeszékhelyi polgármesterekből, a bukaresti főpolgármesterből és kerületi polgármesterekből, és a Szociáldemokrata Tanulmányok Intézetének elnökéből tevődik össze.

A kongresszuson Marcel Ciolacu ügyvivő elnök arról beszélt, hogy megkezdődött PSD újjáépítése, szombaton a romániai szociáldemokrácia jövőjéről döntenek. “A PSD továbbra is megvédi nagyszüleinket, a kiszolgáltatott személyeket, anyáinkat és gyermekeinket, valamint az útjuk kezdetén álló fiatalokat" – mondta felszólalásában a politikus.

Hangsúlyozta, hogy "igazságosságot nem a pártban, nem a televízióban, nem az elnöki palotában”, hanem a tárgyalóteremben kell szolgáltatni. "Az igazságügyi reformot a szakembereknek, a bíráknak és az ügyészeknek, az Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM), a szakmai szervezeteknek kell végrehajtaniuk. És szakítanunk kell a múlttal! (...) Ma eltökélt szándékunkban áll, hogy a múlt hibáit hátrahagyjuk. Ma döntünk a romániai szociáldemokrácia jövőjéről! Megkezdődött a PSD újjáépítése"- hangoztatta a PSD ügyvivője.

Ciolacu utalt a párt korszerűsítésére, az európai szociáldemokrata családdal való együttműködés fejlesztésére, nulla toleranciát követelt a korrupció és a visszaélések iránt, és hangsúlyozta a becsületes, hozzáértő emberek támogatásának szükségességét. Arról is beszélt, hogy korábban a PSD a „nagy öregekre” épült, márpedig az ők idejük lejárt.

"Jól képzett, rendkívüli embereink vannak, szakemberek, akik bizonyítottak saját területükön, de akiknek nem engedték, hogy előre lépjenek. Az idők folyamán a Szociáldemokrata Párt (PSD) a nagy öregekre épült. Ez nyilvánvalóan nem vált sem a PSD, sem Románia javára. A nagy öregek ideje lejárt. Én egy csapatember vagyok! Én egy olyan pártot akarok, amelyet egy csapat vezet, ezért hoztam magammal a legjobb embereket a frontvonalba"- hangoztatta a PSD ügyvivője.

Szerinte büszkéknek kell lennünk arra, hogy összezártak Klaus Iohannis államfővel szemben, aki egy olyan koalíció élén állt, amelynek a "PSD eltüntetése” volt egyetlen célja. Meglátása szerint "minden jobboldali kormány rosszat tett Romániának", de az elmúlt kilenc hónapban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormánya "valamennyin túltett".








EZT OLVASTA MÁR?

X