Kelemen Hunor: a szabályok betartásával a szavazás nem növeli a fertőzési kockázatot
A szabályok betartásával biztonságosan leadhatók a szavazatok a szeptember 27-i helyhatósági választásokon – jelentette ki a kampány pénteki rajtja előtt egy nappal tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ 200 polgármesteri és legalább 4 megyei tanácselnöki tisztségre elnyerésére számít. Szerinte „Marosvásárhely visszaszerezhető, Szatmárnémeti pedig megtartható” a választásokon.
Az RMDSZ összesen 8390 jelölttel vág neki a hivatalosan pénteken kezdődő helyhatósági választási kampánynak – számolt be a Szövetségi Kéviselők Tanácsának csütörtöki ülése után Kelemen Hunor. A szövetségi elnök a kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, helyi tanácsosi mandátumra 7499, megyei tanácsosira 602 jelöltjük pályázik, emellett 286 polgármester- és 10 megyeitanácselnök-jelöltjük van.
A politikus tájékoztatása szerint a járvány miatt az RMDSZ kampánya el fog térni a korábbi választási években megszokottól. Kevesebb közvetlen találkozót szerveznek a választókkal, és hangsúlyosabban lesznek jelen az online térben. „A kampányban az emberek problémáinak megoldásairól fogunk beszélni a legkisebb falutól a megyei szintig” – jelentette ki.
Kelemen Hunor elmondta, az a tapasztalatuk, hogy azokon a településeken, ahol a szükségállapot kihirdetése után az önkormányzati vezetőik a civilekkel összefogva segítettek a bajban lévő embereknek, nőtt a bizalom az RMDSZ iránt. „A településeknek hiteles, bátor és felelősségteljes munkát végző vezetőkre van szükségük. Akik ránk szavaznak, a fejlődést és biztonságot választják a bizonytalanság és a stagnálás helyett. Bízom benne, hogy jelöltjeink nagy többségük mandátumot szerez, és helytáll majd a helyhatóságokban is” – fogalmazott a politikus.
A szövetségi elnök újságírói kérdésre elmondta: arra számít, hogy az RMDSZ mintegy 200 településen tudja megszerezni a polgármesteri tisztséget. Kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy Marosvásárhelyen a magyar pártok által támogatott Soós Zoltán független jelölt nyerjen, Szatmárnémetiben pedig Kereskényi Gábor RMDSZ-es polgármester újrázzon. Kelemen Hunor "megnyerhetőnek" nevezte a Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyei tanácselnöki tisztséget is.
Az RMDSZ elnöke bízik abban, hogy a koronavírus-járvány ellenére nem lesz alacsony a részvétel a helyhatósági választásokon. Arra bíztatta a magyar közösséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére éljen szavazati jogával, mert az egészségügyi szabályok betartásával a szavazás nem növeli fertőzési kockázatot.
„Arra kérem az embereket, hogy a szabályokat betartva, egymásra figyelve vegyenek részt a választásokon. Semmiféle nagyobb kockázata nincs a szavazás leadásának, mint a tömegközlekedési eszközök használatának, a barátokkal való találkozásnak vagy egy tengerparti nyaralásnak” – jelentette ki a politikus.
Újságírói kérdésre elmondta, két megye kivételével az RMDSZ nem szövetkezett más pártokkal a helyhatósági választások előtt. Beszterce-Naszód megyében a Szociáldemokrata Párt (PSD), Hunyad megyében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei listájára került egy-egy jelöltük. Ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ előbbi megyében 12 éve, utóbbiban 16 éve nem jutott mandátumhoz a megyei önkormányzatban. „A választások után a helyi szervezetek szabadkezet kapnak a koalíciók megkötésére, de olyan koalíciókat szorgalmazunk, amelyek a parlamenti választások után is működnek” – jegyezte meg.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni