Új kampányirodában várják a nagyváradiakat az RMDSZ jelöltjei


-A A+

Bárki találkozhat és szóba állhat Cseke Attila nagyváradi RMDSZ-es polgármesterjelölttel, illetve az önkormányzati képviselőjelöltekkel hétfőtől a Rimanóczy-palota földszintjén lévő kampányirodában.

Hivatalosan is megnyitották a nagyváradi polgármester- és tanácsosjelöltek kampányát pénteken Nagyváradon, az új kampányirodában. Cseke Attila szenátor, polgármesterjelölt elmondta: augusztus 31-től, hétfőtől kezdve az iroda munkanapokon 9 és 18 óra között, de ha szükséges tovább is nyitva tart. Oda bárki betérhet, hogy találkozhasson vele vagy a tanácsosjelöltekkel, kérdéseket tehessenek fel nekik. Cseke Attilával hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 11 óra között, kedden és csütörtökön pedig 16 és 18 óra között találkozhatnak a választópolgárok.

Egészséges egyensúlyt! mottóval indult el az idei kampány, és az 50 nap alatt 50 projekt jegyében az elmúlt három hétben már bemutattak projekteket, és a jövőben is folytatják, mondta Cseke Attila. Hozzátette: lesznek még Nagyváradon újdonságszámba menő tervek, ahogy újdonság a Fő utcai kampányiroda létrehozása is.„Nagyvárad infrastruktúrája fejlődött az elmúlt években, de vannak még területek, ahol szükség van az egyensúlyra” – mutatott rá.

Az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje elmondta: nincs egyensúly például az ifjúsági szervezetek tevékenysége és támogatása között, utóbbi ugyanis Váradon gyakorlatilag nem létezik, bár az önkormányzatoknak ez törvényes kötelessége lenne. A civil szervezetek támogatása 2012-ben szűnt meg, bár ezek működnek, tette hozzá.

A már említett infrastruktúra-fejlesztéseket ugyanakkor a zöldövezetek rovására vitték végbe, ezért a meglévőkre vigyázni kell, sőt, bővíteni kell azokat, mondta Cseke Attila, aki hozzáfűzte: szükség lenne önkormányzati fenntartású idősotthonokra is Váradon, és a kultúra támogatására is, bár utóbbinak nincs pénzbeli hozadéka. A hivatalos kampányindító szintén újszerű gesztussal ért véget: a jelen lévő jelöltek kézjegyükkel látták el saját fényképeiket, ezek az iroda falára kerülnek majd.








EZT OLVASTA MÁR?

X