Szatmárnémeti, az élhető és szerethető város: bemutatta programját Kereskényi Gábor polgármesterjelölt


-A A+

A nyolc polgármesterjelölt közül elsőként az újabb mandátumért induló Kereskényi Gábor mutatta be városfejlesztési tervét. A jelölt elmondása szerint a terv révén Szatmárnémeti egy még inkább élhető, szerethető, csendes, zöld, kerékpáros- és gyalogosbarát várossá válik, és amelyben minden szatmári otthon érzi magát nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül.

„Szatmárnémeti az egyik legintenzívebb fejlődési korszakát éli, sikerült ledolgozni a lemaradásokat, aminek köszönhetően egyre vonzóbb és élhetőbb város” – fogalmazott az újabb mandátumért induló Kereskényi Gábor,  aki csapatával együtt mutatta be kedden városfejlesztési tervét.

A jövő tervezése az elmúlt négy évre való rövid visszapillantással kezdődött, s mint elhangzott: nincs olyan beruházási terület és nincs olyan része a városnak, ahol ne dolgoztak volna: az utca– és járdafelújításoktól kezdve a parkok és piacok felújításán át az új bölcsődék és óvodák, no meg 3500 új parkolóhely létrehozásáig. Mindemellett 22 európai uniós finanszírozású pályázatot is „mozgásba lendítettek”, melyek közül kettő kivételével mindnek meg van már a kivitelezője is, illetve megkezdődtek a munkálatai, mint például a harmadik Szamos–hídnak és a távolságibusz–terminálnak.

„A  2016–2020 közötti időszak elsősorban az azt megelőző mandátum elvesztegetett idejének és lehetőségeinek a bepótlásáról szólt, a következő időszakban az előző négy évben lefektetett alapokon folytatjuk az építkezést. Városfejlesztési tervünk három fő pillérre épül, a megkezdett projektek folytatására, valamint olyan további nagyberuházásokra  – mint például sportcsarnok és tanuszoda létrehozása – , amelyekre minden szatmári évtizedek óta vágyik és vár” – mondta Kereskényi.

Hárompilléres fejlesztés

A városfejlesztési terv első pillérét Maskulik Csaba városmendzser és tanácsosjelölt ismertette részletesebben. Felsorolásában a megkezdett projektek – köztük legfőképp a nem rég elkezdődött, harmadik Szamos–híd építésének, valamint a városközponti, emeletes parkolóházak kialakításának – befejezését említve elsőként, valamint a régi főtér és az új központ korszerűsítését.

De természetesen folytatni akarják az utcák, járdák, parkok és zöldövezetek korszerűsítését, a víz- és csatornahálózat, valamint a térfigyelő kamerarendszer bővítését, akárcsak az oktatási intézmények korszerűsítését is, s nem utolsó sorban bővíteni tervezik az ipari parkot is, ugyanis feltett szándékuk, hogy új beruházókat csábítsanak Szatmárnémetibe.

Sportcsarnok és tanuszoda

A második pillér a nagyberuházások beindítását foglalja magában,  s olyan, valóban régóta várt dolgokat jelent, mint a sportcsarnok, amelynek multifunkcionális (többek között koncertek megtartására is alkalmas) épülete a körgyűrű közelében kap helyet; a tanuszoda,  hiszen mint Kereskényi fogamazott: „nincs egészséges fiatalság és fizikailag aktív időskor városi uszoda nélkül”, amit a városközponttól nem messze, értelemszerűen jól megközelíthető helyen terveznek felépíteni; valamint a város határában lévő Sárerdő parkerdősítése,  amellyel visszaadják a lakosságnak és bekerül a város vérkeringésébe.

„De ugyancsak a második pillér keretében készülünk a 2021 – 2027–es uniós pályázati időszakra is, hat csapásirány mentén (melyek között újabb 30 darab, környezetkímélő autóbusz vásárlása, a közszolgáltatások még inkább digitalizálása, a lakónegyedekbeli közösségi terek modernizálása szerepel). Folytatjuk a történelmi épületek homlokzatfelújítási programját is sőt: létrehozzuk a városi esztétikai bizottságot, amelynek keretében  neves műépítészek és városrendezési szakemberek  mondanak majd véleményt minden olyan  tervezett módosításról, amely a történelmi városközpontot érinti” – fejtette ki Kereskényi.

Élhető és szerethető és kutyafuttatós

Élhető, szerethető, csendes, zöld, kerékpáros- és gyalogosbarát város építése, amelyben jól fizetett munkahelyek és munka után kikapcsolódási lehetőségek várják haza a fiatalokat, ez a fejlesztési terv harmadik pillére. Ugyancsak a harmadik pillér foglalja magában azt is, hogy 2021–től beindítják a részvételi költségvetés projektet, amelynek keretében a lakosság aktívabban vehet részt a döntéshozatalban.

A fiatalok számára közösségi munkavégzési irodát (coworking office) alakítanak ki a Technológiai és Innovációs Központban. Városi kutyafuttatókat hoznak létre, hiszen egy fejlődő város négylábú lakóiról is gondoskodni kell.

„A lassan véget érő mandátumunk során fontos volt, hogy nemzetiségtől függetlenül minden szatmári érezze a megbecsülést és a tiszteletet, ez így lesz a továbbiakban is. A közösségért, a városért dolgozik majd az RMDSZ csapata, amelynek tagjai pontosan tudják, milyennek szeretnék Szatmárnémetit négy év múlva látni: ahol jó élni, ahová érdemes visszatérni” – hangsúlyozta Kereskényi Gábor, megköszönve mindenkinek a négy évnyi együttműködést.

Erdély legjobb tandeme

A városfejlesztési terv bemutatójának záróakkordjaként Pataki Csaba tanácselnökjelölt úgy fogalmazott: Szatmárnémeti és Szatmár történelmében nagyon sok lapot kell visszaforgatni, amíg egy ilyen jól együttműködő tandemet találunk. „Az elmúlt 4 évben egymást segítve és támogatva, egymást kiegészítve fejlesztettük a várost és a megyét. Közös döntéseink a megye lakosainak érdekeit szolgálták, és igen, voltak vitáink is, de mindig konstruktívak, s egymást segítve haladtunk tovább, mert együtt akarjuk élhetővé tenni Szatmérnémetit és Szatmár megyét” - mondta.

Hozzátette, ha példákat kellene mondania, akkor megemlíthetné, hogy átvették a Filharmóniát, hogy a város a felszabaduló összegeket fejlesztésekre fordíthassa. „Új megyei kórházat építünk, melyet Szatmárnémeti önkormányzata segít korszerű berendezésekkel felszerelni. Modern könyvtárat és kulturális központot hozunk létre, melyet a városi emberek megtöltenek majd élettel. Fejlesztettük repülőterünket, feltéve ezzel Szatmárnémetit és Szatmár megyét a világtérképre. A lista hosszú, a közös terveink a jövőben is a szatmári emberek érdekeit fogják szolgálni. Bátran kijelentem: Erdély legjobb csapata a miénk!” – mondta.








EZT OLVASTA MÁR?

X