Döntött a PSD: kizártak négy törvényhozót és egyelőre kivárnak a bizalmatlansági indítvánnyal


-A A+

Kizárta tagjai közül Roxana Paţurcă szenátort, valamint Adrian Todor, Cătălin Rădulescu és Dan Ciocan képviselőt a Szociáldemokrata Párt (PSD) - közölte a párt országos tanácsának keddi ülését követően Alfred Simonis, a PSD alsóházi frakcióvezetője.

A döntést azzal indokolták, hogy a négy törvényhozó nem vett részt a parlament hétfői plenáris ülésén, amelyen - kvórumhiány miatt - nem került sor a PSD által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájára. A párt országos tanácsa elfogadhatatlannak tartotta a hiányzók által felhozott kifogásokat.

A beteget jelentő Carmen Dan volt belügyminiszter esetét vizsgálják, de - ha az indokokat nem találják megfelelőnek - őt is kizárják, mondta Simonis.

Még nem tűzik napirendre a bizalmatlansági indítványt

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége úgy döntött, hogy az alkotmánybíróság döntésének közzétételéig nem tűzi napirendre a bizalmatlansági indítvány vitáját. 

A PSD alsóházi frakcióvezetője szerint megvárják az alkotmánybíróság döntését, hogy ne merüljenek fel alkotmányossági problémák azzal kapcsolatban, hogy meg lehet-e tárgyalni rendes ülésszak alatt egy rendkívüli ülésszakban benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Úgy fogalmazott, túl korai arról beszélni, hogy a PSD egy új bizalmatlansági indítványt nyújtson be, hisz alig telt el egy nap az után, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bebizonyította, hogy az Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP) és az RMDSZ támogatásával többsége van a parlamentben.

Hétfőn kvórumhiány miatt elmaradt a PSD által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája, miután a minimális 233 törvényhozó helyett 226-an jelentek meg a parlament erre a célra összehívott plenáris ülésén. 

Érvénytelenítik a nyugdíjakat 26 százalékkal csökkentő cikkelyt

Érvénytelenítik a költségvetés-kiigazítására vonatkozó jogszabály parlamenti vitája során azt a cikkelyt, amely 26 százalékkal csökkenti a nyugdíjakat, ugyanakkor indítványozzák, hogy a tanárok 500 eurós kockázati pótlékot kapjanak - közölte a párt országos tanácsának keddi ülését követően Alfred Simonis.

A PSD alsóházi frakciójának vezetője szerint a jogszabályt a szakbizottságokban és a plénumban egyaránt úgy fogadják el, hogy érvénytelenítik azt a cikkelyt, amely 26 százalékkal csökkenti a nyugdíjakat. Úgy véli: ezt követően a kormánynak semmiféle 'kibúvója' nem marad, hogy ne alkalmazza a nyugdíjak 40 százalékos emelésére vonatkozó törvényt.

A frakcióvezető bejelentette: indítványozni fogják, hogy az egészségügyi személyzethez hasonlóan, a tanárok is 500 eurós kockázati pótlékban részesüljenek, hisz az iskola megkezdésével "a koronavírus-járvány elleni küzdelem első sorába kerülnek".








EZT OLVASTA MÁR?

X