Részletek derültek ki a szállításügyi miniszter balesetéről: a szolgálati autó sofőrje záróvonalon előzött


-A A+

Az illetékes hatóságok tiszte kivizsgálni annak a közlekedési balesetnek az ügyét, amelyben Lucian Bode szállításügyi miniszter is érintett volt – nyilatkozta szerda este Klaus Iohannis államfő. Az elnök úgy vélte, ez a baleset is jelzi az infrastruktúrafejlesztések szükségességét.

Az autó, amelyben Lucian Bode tárcavezető utazott, az Argeş megyei Drăganul közésghez tartozó Dumbrăvești településen, a 7-es számú országúton történt balesetben volt érintett vasárnap.

„Legalább két következtetést vonhatunk le: az első az, hogy nem jó sietni, ha autóval el akarunk jutni valahova, és ezt mindnyájunknak meg kellene jegyeznünk. A második: ismét világossá vált, mekkora szükség van az infrastruktúra fejlesztésére" – mondta újságírói kérdésre az elnök, hozzátéve, örvendetes, hogy senki nem sérült meg súlyosan a balesetben, amelyet kivizsgálnak majd az illetékes hatóságok.

A közlekedési miniszternek nem indokolt lemondania a baleset miatt, mert – mutatott rá Iohannis – ez a történet nem hasonlítható össze a Gabriel Oprea esetével (amelyben egy motoros rendőr életét vesztette), hisz Lucian Bode nem használt rendőri felvezetést, hanem utasként ült egy, a kormányőrség által „teljesen törvényesen” rendelkezésére bocsátott gépkocsiban. Azt, hogy ki, és milyen körülmények között tévedett, majd kivizsgálják a hatóságok – mondta az elnök.

Ludovic Orban miniszterelnök azt mondta korábban a téma kapcsán, hogy a miniszter jól van, nem ő vezette a járművet, és a rendőrség kivizsgálja a baleset körülményeit.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) magyarázatot követelt szerdán a balesettel kapcsolatban. Az alakulat szerint tisztázni kell, milyen vészhelyzet indokolta a megkülönböztető fény- és hangjelzés használatát, illetve azt, hogy a szemközti sávon haladjon a minisztert szállító autó.

A Digi24-en látható fejkamerás felvétel szerint a hivatali autó sofőrje szirénázva, egy hídon és záróvonalon előzött egy gépkocsisort, sőt amikor a kétsávos úton mindkét sávon torlódás volt, szintén a záróvonalon átlépve a szemközti forgalmi sávban szorította le az autókat.

 

A Szociáldemokrata Párt (PSD) az eset kapcsán úgy vélekedett, hogy a miniszter „ahelyett, hogy utakat építene, megkülönböztető fényjelzéssel próbál utat vágni magának a forgalomban". A PSD a tárcavezető lemondását kérte.








EZT OLVASTA MÁR?

X